Az LMBTQ-t miért nem lehet viccként felfogni?

21, na ez az!

Elfogadásról papolnak, miközben magasról tesznek a normális társadalmi viselkedésre és még nekik áll feljebb.

#16 "Én elfogadom a bzit, ha otthon buzul vagy a bzibárban.

Azt viszont nem fogadom el, ha nem tartja tiszteletben a normális társadalmi szabályokat..."

Néha azt gondolom, az egész szexuális forradalom hibás dolog volt ezek alapján. Ameddig erkölcstelenségnek számított ha egy férfi és egy nő kézenfogva sétál az utcán, vagy - pláne - nyilvánosan csókolóznak, ameddig szigorúan megbélyegzett volt a házasság előtti és házasságon kívüli szex, ameddig gardedám nélkül egy fiú és egy lány sem találkozhattak kettesben, pláne zárt helyen, addig ez az egész probléma nem létezett.

A magánélet a négy fal között intézett, a nyilvánosság elől elzárt dolog volt. Mint mindig, arror is voltak melegek is, meg házasságtörők is, meg titokban házasság előtt szexelő fiatalok is, de ez tabu volt és teljes titokban kellett intéznie kinek-kinek. Maximum egy feleség foghatta KARON (nem kézen!) az urát.

Most igazából az üt vissza, hogy az egész nyugati világban lezajlott a szexuális forradalom és kivittük a szexualitást, az intimitást a közterekre.

Innentől aztán mindenki a saját, személyes ízlése szerint szeretné alakítani a "közerkölcsöt" (miközben a "közerkölcs" valójában MEGSZŰNT, nincsenek már mindenki által elfogadott illemszabályok).

Mostmár akkor elkezdtünk azon rugózni, hogy oké, fogják meg egymás kezét a házasság előtt "járó" fiatalok, de ne csókolózzanak... oké, csókolózzanak, de legalább ne nyilvánosan tapizzák egymás fenekét... oké, tapizzák nyilvánosan, de legalább az azonos neműek ne csinálják... oké, csinálják az azonos neműek is, de legalább ne csókolózzanak... oké, csókolózzanak, de legalább....

- és a sor SOHA nem ér véget...

Nem mondom, hogy térjünk vissza a XIX. század végi illemszabályokhoz, hiszen a szellemet soha nem lehet visszatuszkolni a palackba, ahogy a kinyomott fogpasztát sem visszagyömöszölni a tubusába.

Viszont HA ŐSZINTÉK LENNÉNK MAGUNKHOZ, bizony érdemes lenne ott kezdeni a vitát, hogy felismerjük és elismerjük a tényt, hogy az egész probléma nem a melegekkel, hanem a közerkölcs, mint mindenkire érvényes fogalom, fellazításával és fokozatos megszűnésével kezdődött - amit a heteroszexuális többség kezdeményezett, "free love" meg "peace-love-rock'n'roll" alapon.

Most meg ott tartanak (tartunk), hogy sok lett a nagybüdös szabadság, és úgy félig-meddig mégiscsak visszacsuknánk az általunk kinyitott ajtót, legalább úgy derékig visszatuszkolnánk a dzsint a lámpásba... Hogy akkor oké, ÉN csókolózhassak, meg fogdoshassam a párom - de ha lehet, a szomszéd ne tegye már előttem, mert olyan undiiii!

A tények beismerésével indulna egy értelmes vita arról, hogy a magánélet mennyi része való nyilvános terekbe és mennyit kellene otthon tartani, a négy fal között... Mert - sajnos vagy nem sajnos - egyenjogú állampolgárok vagyunk, és attól a perctől kezdve, hogy én a csajomat éppen, hogy meg nem gyakom közterületen (és ez legális!), hát bizony felmerül a lehetősége, hogy az egyenjogú polgártársam, Palika, aki meg Sanyikát pakolja meg kishíján, 50 méterrel arrébb, esetleg ugyanúgy jogszerűen cselekszik, hiszen a KÖZERKÖLCS fogalmának ünnepélyes temetését együtt szerveztük meg, közösen - most, hogy már rég halott, a saját SZEMÉLYES ízlésemen kívül mire is hivatkozhatnék???

Az viszont egy nehéz kérdés, hogy vajon annak érdekében, hogy Sanyikát és Palikát se kelljen nézegetnem, képes volnék-e én magam is a négy fal közé korlátozni a csajommal való nyalakodásomat - azaz felállítható-e valaha egy új közerkölcs, aminek a határait mindenki betartja? Nagyon kétséges erre a válasz...

25-ös, épp erre próbáltam utalni: talán ha MINDENKI kicsit visszafogná magát (a heterók is ugyanúgy), kevésbé borzolnánk egymás kedélyeit és idegeit. De azzal egyetértek, hogy ez egy végtelen vita lesz, ha kettős mércével közelítjük meg, "nekem szabad, de te, légyszi, ne csináld!" - alapon.

Ez így értelmezhetetlen, egyenjogú polgárok közösségében.

Innentől kezdve vagy az van, hogy nosza, mindenki, mindent, ahol és akivel éri - vagy az van, hogy MEGEGYEZÜNK (ezt hívják társadalmi közmegegyezésnek), hogy figyu, ez nem utcára való, én se csinálom többet, te se csináld, és akkor nem sértjük egymás szubjektív ízlését, de nem is diszkriminálunk senkit.

27-es, látod, kérdező... ha a probléma gyökerére koncentrálunk és a megoldást keressük, nem a konfliktust, akkor kb. 15 perc eszmecsere után már elkezd kirajzolódni valami legkisebb közös többszörös, amit a meleg is, a heteró is, de még a homofób is el tud esetleg fogadni.

Itt a végtelenül szomorú - és ezen már tényleg nem lehet nevetni sem -, hogy ez a konszenzuskeresés teljesen eltűnt a magyar politikából, holott szent meggyőződésem, hogy mindig létezik olyan megoldás, amit a többség is elégedetten nyugtáz és a kisebbség sem érzi úgy, hogy őt legalázták és lesöpörték az asztalról az érveit.

Régi közhely, hogy "szekértáborok" lettek a magyar közéletben - pl. ebben az ügyben az egyik tábor ordítja süketül, hogy a melegeknek is mindent szabad, amit a heteróknak, a másik tábor ordítja süketül, hogy de ne vonaglodjanak a gyermekeink előtt (ami jogos, de felmerül a kérdés: heterók vajon miért vonaglodjanak pucérkodva a gyerekeink előtt???).

Pont a politika kellene a társadalmi konszenzusok felé terelgesse a különböző csoportokat, őszinte párbeszédben keresve a mindenki számára jó (vagy legalább nem kifejezetten rossz) megoldásokat. Amiktől a többség is boldog és a kisebbség sem kifejezetten boldogtalan legalább, vagy ahogy a régi magyar mondás tartja: ami által a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.

De sajnos úgy tűnik nekem, itt kifejezett CÉL, hogy mi, polgárok, folyton veszekedjünk, egymásra acsarogjunk, és megoldáskeresés helyett folyamatosan BIRKÓZZUNK (az erősebb pedig lehetőleg döngölje bele a földbe a gyengébbet, de totálisan).

Ebből egyesek rendkívül jól élnek, zsíros fizetéseket, költségtérítéseket, szolgálati autókat és különleges nyugdíjakat szednek össze maguknak.

Miközben néha már úgy tűnik, ők maguk a legfőbb akadályai, hogy valaha is meg tudjunk egyezni egymással és egy mindenki számára boldog, élhető (vagy legalább nem kifejezetten depresszív és élhetetlen) országot, társadalmat építsünk fel magunknak. Érdekes módon, amikor a politikusokat 10 percre kiiktatjuk a vitákból, azonnal elkezdenek konszenzusok, vagy legalábbis egészséges kompromisszumok kirajzolódni, ha gondolkodó emberek beszélgetnek...