Akik szerint a cigányok felemelésére nem kellene költeni, mit gondolnak arról, hogy egy romaszakértő szerint: "az arányuk a 10 év alatti korosztályban ma akár a 12-15 százalékot, az 5 év alattiak körében pedig akár a 18-20 százalékot is elérheti."?
Nem kell őket támogatni.
1995-2000 környékén épültek sorházak Hódmezővásárhelyen a cigányoknak.
Eltüzelték,eladták a parkettát,ablakot,ajtót,cseréplécet,cserepet a házakról.
Én,mint magyar meg kezdtem minden támogatás nélkül az ország másik végében egy munkásszállón egy kis sporttáskányi póló,zokni és gatya tulajdonában az életem....
És ma mi van?
Én végzem a dolgom,több szamát szereztem (a munkahelyeknek hála,nem az államnak) és magyar viszonylatban jól élek,fizetem az adót.
Az akkori parketta tüzelőknek már az unokája születik azóta és a mai napig a segély mértéke miatti rasszizmusért verik az asztalt mindenhol,meg hogy ki vannak rekesztve és nincsenek képezve és kellően támogatva...
"a komcsik által nevezett szoci rendszerben is kötelező volt nekik iskolába és munkába járni, felemelkedtek"
Akkor többen is dolgoztak közülük, nem segélyből éltek, mint most.
A lényeg, hogy ha nem kezdünk velük valamit, hogy kimozduljanak ebből, akkor brutális dzsungelállapotok lesznek itt 10-20 éven belül, illetve már most is elég sok utcai támadásról olvasni, amiből egyre több lesz.
Lehet mondani, hogy feneketlen kút rájuk költeni, de ha próbálkozás sincs, hogy ki legyenek ráncigálva ebből a helyzetből, akkor az egész probléma ránk zuhan.
28: nem feltétlenül, mert lehet önkéntes is a bentlakásos iskola, és ha a cigány szülőknek elmondanák, hogy legalább a gyerekük kiszabadul a mocsokból és a nyomorból, akkor biztosan lenne nem kevés olyan, aki hozzájárulna, hogy a gyerek oda kerüljön
És ha a cigánygyerek ott lakik hétközben, majd hétvén pl. hazamegy, akkor egyre inkább látja majd a kontrasztot a két világ között, és a többségük esélyesen nem akarna a nyomorba visszamenni a normálisabb környezetből.
Persze erre költeni kellene akkor, hogy legyenek ilyen iskolák nekik, ahol nem a földpadlós nyomorkunyhóban laknak, ahol tanulni sem lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!