Az igaz, hogy Trianon előtt elnyomtuk a kisebbségeket?

Lásd Lex Apponyi

[link]

Kedves kérdező!

Nemzetközi szinten a magyarországi nemzetiségek helyzete viszonylag a jobbak közé számított.

Sokkal jobb volt, mint Franciaországban, vagy akár Nagy-Britanniában.

Ugyanakkor a magyarországi nemzetiségeket már nem elégítette ki, plusz a nemzetiségek a Magyar Királyság lakosságának a többségét adták, több, mint 51 5-át az 1910-es népszámlálási adatok alapján.

JAVÍTÁS:

Ugyanakkor a magyarországi nemzetiségeket már nem elégítette ki, plusz a nemzetiségek a Magyar Királyság lakosságának a többségét adták, több, mint 51 %-át az 1910-es népszámlálási adatok alapján.

Ez nem olyan egyszerűen megválaszolható kérdés, mert attól függ, mihez viszonyítjuk (és semmiképp sem a mai fogalmainkhoz kellene).

Egyfelől igaz, hogy a (poszt-)feudális múlt egyes nemzetiségeket háttérbe taszított, míg másokat előnyösen érintett, még szociális értelemben is.

Tehát igaz, hogy a románok falvakban éltek és szegények voltak, mivel felszabadított jobbágyok leszármazottai voltak a legtöbben (de másfelől az is igaz, hogy a felszabadított magyar jobbágyok leszármazottai semmivel sem éltek fényesebben náluk!).

Igaz, hogy a románok alulreprezentáltak voltak a felsőoktatásban és kevés eséllyel végezhettek anyanyelven egyetemet - másfelől az is igaz, hogy Erdélyben több román tannyelvű általános iskolát működtetett a Monarchia, mint Órománia a saját, román nemzetállama területén...

Igaz, hogy az ortodox egyház elnyomottnak és koldusszegénynek számított - de az is igaz, hogy a román görögkatolikus egyház már nem számított annak, sőt, óriási fejlődésnek indult a XIX. század végén! A Habsbourgok katolizáló törekvései nem nemzetiségi alapúak voltak, azaz nem a románok románsága, hanem az ortodox volta zavarta őket, a Rómával egyesülő, görögkatolikussá váló püspökségeik, egyházi iskoláik zavartalanul működhettek.

Az is igaz, hogy a Monarchián belül évszázados leszakadásban voltak, ami már az Erdélyi Fejedelemség idején elkezdődött, amikor kimaradtak az Unio Trium Natiorumból (csak a székelyek, magyarok és szászok kerültek bele), de ennek oka az volt, hogy nem létezett román ajkú nemesség, csak magyar (és székely), illetve német. A rendi nemzetfogalomba nem fértek bele, mivel az nem nemzetiségi alapú koncepció volt. Ugyanekkor maradtak ki a Tordai Országgyűlésen a vallásszabadságból is, a bevett vallások (katolikus, református, evangélikus, unitárius) mellett az ortodoxok csak megtűrt státust kaptak.

Szóval igen, sok gond volt a Monarchia nemzetiségi politikájával, ha belpolitikailag nézed - de a nemzetiségei jobban éltek és több jogot élveztek, mint a környező országok nemzetiségei, sőt, olykor még annál is többet, mint amennyit saját anyaországukban élvezhettek volna.

A feszültséget inkább a kettős mérce okozta: a Monarchia nemzetiségpolitikája nem azonos mércével mérte a nemzetiségeket. Azaz nem ugyanazokra a jogokra számíthattál, ha németnek, ha magyarnak, ha horvátnak, szerbnek, románnak, zsidónak, csehnek vagy szlováknak, ruténnak születtél.

A magyarok államalkotó nemzetté lettek a birodalmon belül a kiegyezés által, a cseh királyság nem kapott ugyanilyen jogokat. A horvátoknak teljes körű autonómia jutott a Magyar Királyságon belül, a szerbeknek, románoknak, szlovákoknak semmi ehhez hasonló. A németek még a Magyar Királyságban is kiváltságos státust élveztek, ahogy az asszimilált zsidók egy része is - a tradicionális, ortodox, jiddis nyelvű zsidóság viszont ki volt téve az antiszemitizmusnak. A csehek sokkal több joggal rendelkeztek, mint a velük testvérnép szlovákok, a tiroli olaszok helyzetét nem lehetett összevetni a bunyevácokéval. Hogy a cigányokról ne is beszéljünk...

A Monarchiát durva nemzetiségi ellentétek feszítették tehát, de ezeknek sokkal inkább az volt az oka, hogy nem sikerült egységes elvek mentén, egyenrangúként kezelni a nemzetiségeket, hanem "válogattak" köztük: ezt tűrjük, ezt támogatjuk, privilegizáljuk, ezt pedig asszimiláljuk.

Ehhez adódott hozzá a szociális feszültség, ami a rendi-feudális múlt örökségeként maradt fenn: egész nemzetiségek voltak, amelyek ősei kizárólag jobbágyok, zsellérek voltak (a szociális szakadékot pedig nem oldotta fel önmagában a jobbágyfelszabadítás, mert a szabadsághoz nem kaptak ajándékba pénzt is, házat, földet, vagyont, stb.). Egész nemzetiségek éltek nagyfokú analfabetizmusban. A nemesség ezzel szemben szinte kizárólag csak német, magyar, horvát és cseh nemzetiségű volt, a gazdag polgárság pedig német, magyar, zsidó, horvát és cseh.

Ez óhatatlan feszültséget okozott.

És igen, kár tagadni: létezett egy erős magyar nacionalizmus, ami alapvetően reakcióként született a német nacionalizmusra (és némileg másolta is annak eszközeit). Tehát, ahogy az elnémetesítő politikának véget vetett a XIX. század, elmagyarosító törekvések vették át a helyét, mintegy ellenhatásként. A korai elrománosító politika mellesleg ugyanígy MÁSOLT, a két világháború közötti időszakban, az elrománosító politika bevezetésével.

Az egész kérdés meglehetősen összetett, nem lehet pusztán az "elnyomtuk" - "nem nyomtuk el" tengelyen értelmezni, és attól is függ, mit tekintünk elnyomásnak (és melyik nemzetiségről is beszélünk!).

A kifejezés is durva leegyszerűsítés. De fogalmazzunk úgy: a románokat, szlovákokat, szerbeket inkább elnyomtuk mint a horvátokat és németeket (svábokat, szászokat, cipszereket) például.