A fideszesek mit mondanak erre?
Kérdező, te ma születtél? Ezt a kérdést már ezerszer feltettétek és mi minden alkalommal megválaszoltuk.
Orbán a legelején megmondta, hogy a szankciók nem fognak működni, de mivel az EU hajthatatlan volt, ezért Orbán "okos enged" alapon azt mondta: rendben, rajtam ne múljon, megszavazom. Innentől kezdve nem mutogathattak rá, hogy miatta nem sikerült elfogadni. A szankciók tehát életbe léptek és amint azt a vak is láthatja, Oroszországot ez nem rázta meg túlzottan gazdaságilag, a háborúnak sem lett vége, Európa viszont igen nehéz helyzetbe került ennek az "öntökönrúgásnak" köszönhetően. Orbán pedig joggal mondhatja, amit már oly sokszor megtett (migráció, határkerítés, stb.), hogy na ugye? Már megint nekem lett igazam.
"Száll az ének a mezőnek, esti szellő hollószárnyán,
Valami kis kopott ember énekelget búsan, árván
Bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról
S körülötte elterülő néma magyar pusztaságról
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.
Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja,
Régi honát, testvéreit - mást se tehet - siratgatja.
Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben,
Zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken.
Nincsen csak egy citerája, húrjai az égig érnek,
Rajt' pengeti balladáit véres könnynek, könnyes vérnek.
Mámor esték elszállottak, ott fagytak a Karsztok alján
S ismeretlen menyasszonya tört liliom, olyan halvány.
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.
Nem nézi a délibábot, túl van az már a határon
S elkerüli zárt szemét az incselkedő pajkos álom.
Holt vitézek sírtájára hullat dalt és nefelejcset
S fohászkodik: Uram, Hazám el egészen ne felejtsed:
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre
S hazáján ha segíthetne, élne mégis mindörökre. "
#18
Nem igaz, hogy a mi gazdaságunk szerepel a legrosszabbul.
19 - Igazad van!!!
Albánia még mögöttünk van!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!