Célja-e a kormánynak, hogy a politikai rendszer formálisan is egyeduralom legyen?
EU tagként nem lehet az, ezért tartják fenn a hibrid rendszert, a kiüresített látszatdemokráciát, de úgy, johu mindig nekik lejtsen a pálya.
A Fidesz úgy nyeri meg a futóversenyt, hogy a többiek lábát összeköti, majd befut a célba, és közli, hogy győzött - Qubit
Nem, az csökkentené a legitimációját, nem csak Magyarországon, de külföldön is. Orbán abból indul ki, hogy egy kicsi ország vagyunk, aminek a nyelvét senki se beszéli szinte, úgyhogy külföldre csak az fog eljutni, amit ő lenyilatkozik konferenciákon, meg sajtótájékoztatókon, ott meg mindig eljátssza az európéert, kivéve ha Texasba megy az őrült repik közé, de ott se dicsekedett a hűdejólműködőzseniális ársapkákkal. Nem is tudom miért...
Azóta van probléma, amióta Putyinra terelődött a figyelem, és ezáltal Magyarországra is, meg persze a jogállamisági eljárás is bezavart a képbe.
Kérdező, formálisan még az oroszoknál is demokrácia van, pedig ott tényleg kemény diktatúra van, simán koncepciós perrel börtönbe zárnak, ha kritizálod a hatalmat.
Az autokráciáknak, diktatúráknak is fontos, hogy legitimnek tüntessék fel a hatalmukat,eljátszva a demokráciát, ha mindenki tudja is, hogy a gyakorlatban nem érvényesül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!