Az Európai bizottságon múlik a tanárok fizetése? Miért nem adnak legalább a pedagógusoknak Brüsszel?
Csak a Bizottságon múlik, hogy januártól 10 vagy 21 százalékos tanári fizetésemelés lesz – mondta az ATV kérdésére Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a kormányinfón.
A baloldali EP-képviselők nettó 6 milliós fizetésért azért dolgoznak, hogy ne legyen pedagógus béremelés – tette hozzá a miniszter. Egyben megerősítette: a magyar költségvetési forrásokból a 10 százalékos emelést biztosítani tudják, de szeretnének több mint 20 százalékot adni, ez azonban – szögezte le ismét – a Bizottságon múlik.
@10 miért lenne érdekük? Összeszerelő üzemekben a szalag mellé bőven elég a 8 általános is. Nem is jó, ha több van, mert akkor nagyobb az esélye, hogy később külföldre akar majd menni a lurkó a nyomorból.
Végül is a kormány csak nem akarja feleslegesen túlterhelni szegény diákokat egy csomó haszontalan tudással, már ez is baj? :D
"Az Európai bizottságon múlik a tanárok fizetése? "
Nem. Ez csak és kizárólag az aktuális kormányon múlik. Csak ők dönthetik el, hogy a közalkalmazottakat hogyan fizetik meg. Ebbe sem az EU-nak, sem másnak nincs beleszólása. Főleg nincs beleszólása senkinek a kormányzati kérdésekbe a fidesz alatt, akik az utóbbi 12 évben bebizonyították, hogy senkire sem hallgatnak.
"Miért nem adnak legalább a pedagógusoknak Brüsszel?"
Mert a pedagúgusokat nem az EU alkalmazza, hanem Magyarország (a megfelelő cégeken keresztül).
"Csak a Bizottságon múlik, hogy januártól 10 vagy 21 százalékos tanári fizetésemelés lesz – mondta az ATV kérdésére Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a kormányinfón."
Gulyás Gergely a tanárok és a választók képébe hazudott, ha ezt így állította. Az, hogy nem akarják, vagy nem tudják kigazdálkodni a tanárok fizetését nem az EU-n múlik. Csak és kizárólag ők, azaz a kormány dönti el, hogy milyen béremelést adnak a tanároknak (és más közalkalmazottaknak). Az, hogy ők ezt az EU-tól érkező pénzekhez kötik semmi más mint érzelmi zsarolás, és a csúsztatás.
"A baloldali EP-képviselők nettó 6 milliós fizetésért azért dolgoznak, hogy ne legyen pedagógus béremelés – tette hozzá a miniszter. "
Meg tudja-e mondani Gulyás Gergely, hogy hány "baloldali" (magyar) EP képviselő van? És mennyivel több fideszes EP képviselő van? És ha a jelentősen kisebb számú baloldali képviselőnk sokkal több eredményt tud felmutatni, mint a fideszes képviselőink, akkor nem merült-e fel a fideszben, hogy miért olyan politikusokat küldenek az EP-be, akik teljesen alkalmatlanok a feladatuk ellátására, teljesen alkalmatlanok arra, hogy Magyarország érdekeiért dolgozzanak, és mi a fészkes fenéért melegednek ott hatmillió forintokért tizenegynéhányan? A gondolatot továbbgondolva: ha az EP-be csak a feladatuk ellátására alkalmatlan politikusokat volt képes küldeni a fidesz, akkor vajon hol és mennyi olyan politikus dolgozik még a fideszben, akik képtelenek Magyarországért dolgozni?
És tudod, hogy mi a legnagyobb baj? Hogy ebből az írásból az átlag fideszes egy fél szót sem fog fel, csak megy, és húzza az X-et.
Szerintem meg az a gáz hogy sz.ros 20%-os béremelésre nincs pénze a magyar kormánynak és tartja a markát Brüsszel felé!Ráadásul nem milliós fizetésekről beszélünk, hogy a 20% sok lenne. Akkor mégsincs Magyarországon olyan jó világ, mint amit az elmúlt években szajkózott a Fidesz!
A Fidesz a baloldalra, meg Brüsszelre mutogat, én meg a Mészáros félékre, mert szerintem miattuk nincs pedagógus béremelés 2022-ben sem!
A pedagógusok 15 éve követelik a ehlyzetük rendzését.
Az EU 3 éve beszél arról, hogy meg fogja vonni Magyarországtól a támogatásokat.
A Fidesz 2.5-3 hónapja jön azzal, hogy ebből szeretnék finanszírozni a pedagógus béreket.
Nem gondolod, hogy ezt most csak így hirtelen rákenték?
Nem gondolod, hogy ha akarták volna, korábban is tudták volna rendezni a pedagógusok helyzetét?
Nem gondolod, hogy már 3, de mondjuk 2 éve is mondhatták volna, hogy ebből akarják a pedagógus béreket rendezni? Mármint amikor még nem volt közfelháborodás tárgya ennyire a helyzetük.
Most arról már nem is érdemes beszélni, hogy ha a 20%-os ígéretüket is teljesítenék, akkor sem oldanak meg semmit, hiszen a pedagógusok NEM EZT KÉRTÉK.
A kormány nem akarja rendezni a pedagógusok helyzetét, ezt mindeni látja, aki nem teljesen fogalmatlan.
Azt mondod a hanyatló és pusztuló nyugat adjon pénzt az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve után pénzt?
Nem érzed valami nem kerek? :D
"A baloldali EP-képviselők nettó 6 milliós fizetésért azért dolgoznak, hogy ne legyen pedagógus béremelés – tette hozzá a miniszter. Egyben megerősítette: a magyar költségvetési forrásokból a 10 százalékos emelést biztosítani tudják, de szeretnének több mint 20 százalékot adni, ez azonban – szögezte le ismét – a Bizottságon múlik."
Mielőtt elolvastam a nevét, már tudtam, hogy Gulyás mondta ezt. Az alsó részt elolvastam, a felsőt nem de meg akartam kérdezni, hogy ezt Gulyás mondta e, de azóta láttam, hogy igen.
Nos az a rohadék azt nem mondja el, hogy a Fideszesek milliós fizetés mellett nem tettek eleget ezért SE 12 év alatt. Erről hallgat a mocsadék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!