A kormány miatt újabb jelentős drágulás jöhet az élelmiszereknél?
"Kőkeményen ráteszik azokra a termékekre az árstopon elszenvedett veszteséget a láncok, amelyeket az emberek nap mint nap vásárolnak. A kenyérben, a tésztafélékben, nem árstopos alapvető élelmiszerekben mind benne van a veszteség kompenzálása
– mondta egy kiskereskedelmi forrásunk."
" Azonban minél több és nagyobb terhet ró ki a kormány a kiskereskedelemre, a piacon meghatározó méretű vállalatoknak annál erősebben fog majd a ceruzájuk a polcokon."
Ezek mellett én még megemlítem az Extraprofit adót és Neta adót amik szintén súlytják a boltokat és valószínűleg ránk hárítják a kormány miatt.
Nem valószínűleg ránk hárítják, hanem biztos.
Minden adót mindig ránk hárítottak át. Bankadót is, útdíjat is, telefonadót is, mindent!
Azt azért ne felejtsük el, hogy azzal együtt hogy a kereskedők emelnek a többi áron, az állam a 27%-os áfa révén az emelésekkel még nagyobb bevételre tesz szert.
Megszorítás fidesz módra! Úgy becsomagolva hogy ők segítik a magyar embereket!
jövőre kb ugyaneza drágulás lesz mint idén.
Szopás lesza jövő év is a z átlag embereknek
Amig Orbán nem döglik meg ez nem fog változni, illetve fog változni...Egyre szarabbul fognak élni az emberek.
Hát ha a baloldal lenne fele ennyibe kerülne minden, de hát ugye a fideszre szavaztak.
Ne a szankciókat szidják, a csuti paraszt aki tönkre tette az országot nem az eu akitől mai napig milliárdos haszon van. Ja hát nem küldik a kormánynak a pénzt? nem kéne ellopni.
Az inflációval jól jár a kormány mert növekednek a bevételei, te jársz vele rosszul. Mondjuk ez mindenre igaz, a kormány és elvtársai mindig jól járnak.
Milyen érdekes, hogy most kussolnak a fideszesek. Egy se szólt hozzá, pláne érdemi cáfolattal nem szolgált. Pedig biztos, hogy sok fideszes olvasta a kérdést, hiszen a kulcsszavak között ott van a Fidesz.
Ez is azt bizonyítja, hogy nem bírnak szembenézni az igazsággal.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!