Támogatnád Budapest kiválását Magyarországból vagy nem? Miért?
1-esen nagyot röhögtem.
Egyébként emiatt a hozzáállás miatt érdektelen a baloldal vidéken, mert elmentek egy ilyen "minden vidéki paraszt" irányba.
Pedig nyert már az MSZP is nem is egyszer, ők érdekes meg tudták szólítani a vidéket, persze nem ezzel az idióta stílussal, mint amit az 1-es is képvisel.
Támogatnám, de igazából már rég kettészakadt az ország, de ennek kellene lassan valamilyen fizikai forma is.
Mondjuk én inkább adnám nekik a Tiszántúlt, aztán háborúzzanak kedvükre, akikkel akarnak, ott keleten úgyis jobban érzik magukat ezek a vadbarmok.
"Budapesten élnének a normális magyarok"
Tévedsz. A "normális magyarok" sajnos már szinte mind külföldön élnek. Budapesten is épp olyan tökkelütöttek élnek, lepraváros, akár csak a vidék csak az vidéki értelemben lepravidék. Ne tévesszen meg az egy főre jutó GDP, mert majdnem minden Budapestre van bejelentve, ezért tűnik többnek, amúgy ugyanolyan kevés lenne mint a vidéki átlag.
"Támogatnám. Budapesten élnének a normális magyarok"
Te mikor voltál utoljára a fővárosban?
Mert én a munkahelyem miatt naponta ingázok és tömegközlekedek. Nem ritkán félek, hogy leüt-e, belémköt-e, esetleg megkésel-e valaki és nem éjszaka, hanem nappal, normális munkaidőben (Keleti környéke, 4-6, szóval belső kerületek, de ritka ótvar környékek így is).
Kitaláltam egy jobb sci-fit!
Azt látom, hogy kettő Magyarország van. Van egy nyugati Magyarország, egy keleti Magyarország. Nem arról van szó, hogy egyik jó és másik rossz, hanem hogy más. Nehéz elmagyarázni, de más a hangulat, más mentalitású emberek lakják és szinte "még a fű is máshogy" nő Győrben, Székesfehérváron vagy Veszprémben, mint Debrecenben, Nyíregyházán és Békéscsabán. Ugyanúgy más egy budai külváros, mint egy pesti külváros. Tehát valahol a Duna környékén húzódik a határ, és a Balatonnál is húzódik egy határ, hiszen a Balaton északi partja "nyugat", a déli partja "kelet".
Szerintem Buda, Pest megye nyugati része, Fejér megye, GyMS megye, Veszprém megye, Zala megye és Vas megye összetartozik.
-Lenne egy erős kereszténydemokrata és kifejezetten Európa-párti kormány. És lenne szocialista ellenzékük, akiknek Ajkán lenne a bázisuk, sőt Buda III., XI. és XXII. kerületében is gyakran nyernének, de azért Győr és Székesfehérvárban sem szerepelnének rosszul, csak ott ritkán nyernének. Lenne még egy liberális párt is és zöld párt is, de nagyon erősek soha nem lennének, inkább koalíciós partnerként jöhetnének szóba. Néha szocialista-liberális kormány lenne, de többnyire a kereszténydemokraták kormányozna.
Egész jómódú ország lenne a keleti országhoz képest, mivel a német ipar kihelyezett állomása lenne.
Aztán a többi megye és Pest külvárosai szintén összetartozik. Versenyezne egymással 3 párt: 1) Egy Európa-párti szocialista párt főleg miskolci, somogyi és pécsi támogatottsággal; 2) Egy kifejezetten Európa-szkeptikus erősen konzervatív párt (ilyen kisgazda-féle) főleg alföldi támogatottsággal. 3) Jobbközép Európával szemben semleges párt, akik Debrecenben, a XVIII. kerületben, és Pest megyei városokban (pl. Gödöllő) népszerűek. Ezen kívül lennének Európa-párti szociálliberálisok, akik az egyetemi városokban erősek. Sőt, Szegeden még át is vehetik a hatalmat, miután Botka nyugdíjba vonul.
Aztán maradt Pest belsőbb része (V. VI. VII. VIII. IX. XIII. XIV. kerületek). Ők függetlenednek, de Nyugat-Magyarország és Kelet-Magyarország mellett ők nem Közép-Magyarország maradnak, hanem ők Pest, vagy hivatalos nevén Pesti Köztársaság. Boszniához hasonlóan egy az Európai Unió zászlójára hajazó zászlót készítenek maguknak és a magyar mellett második hivatalos nyelvnek megtennék az angolt. Itt kiélezett versenyben versenyez a hatalomért egy szociálliberális párt, egy jobb-liberális kapitalista párt, és egy zöld párt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!