Fideszesek/oroszpártiak mit szóltok ehhez a beszédhez?

Van, amikor a múlt segít megérteni a jelent, és van, amikor fordítva történik: a jelenből értjük meg jobban a múltat. Most egy ilyen, különleges pillanatban ünnepeljük 1956. október 23-át. Az ünnep magaslatáról belátni az egész határt. Látni az utat, ahonnan érkeztünk, amit már magunk mögött tudunk. A magaslatról visszatekintve látni igazán, hogy 1956-ban mi egy Kelet elleni forradalmat vívtunk.

Az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni. Éppen azért jöttünk ide, mert ott már nem találtuk a helyünket.

Szerencsétlen és igazságtalan nagyhatalmi paktumok szorítottak ki a nyugati világból. Egy nyugati kultúrnemzet életére rátelepedett a Kelet uralma, amely megmételyezte és tönkre tette országunkat. Nyugatos nép a keleti önkény hálójában. Ez a magyarok tragédiája, amelyet a XX. századi kommunizmus hozott a nyakunkra.

Kékcédulás választás, a szovjet felszabadítás hamis mítosza, a vas és acél országának lázas látomása, a munkásosztály hatalmáról és a Nyugat bukásáról táplált beteges propaganda.

A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat. Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz.

Mióta a Kelet betette a lábát Magyarországra, a magunkfajta szabadságszerető magyarok mindig ugyanazt akarták; szabadulni sorvasztó öleléséből, és elzavarni hazai helytartóikat. A keleti önkény világa helyett megalkotni a magunk szabad magyar világát, kiszakadni a hatalomtól függő élet láncolatából, visszaszerezni, újrateremteni az önálló és független polgári élet garanciáit; tisztességes munkát, tulajdont, szabad vállalkozást és védelmet nyújtó jogrendet. Mindig is ez volt a kívánságunk.

Nyugati demokráciát akartunk, amely a keresztény kultúrára, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjére épül. Mindig is harcoltunk az áldemokrácia ellen, ahol az élet rendjét az emberek helyett a hatalom szabja meg, a hatalom önkénye működteti, ha érdekei úgy kívánják, hazugsággal, csalással, maffiapolitikával, ha kell, erőszakkal is.

Megszokhattuk már, lombhulláskor eltiport szabadságharcainkra egymagunk emlékezünk. Aki győzelmét ünnepelhetné, az már nincs sehol. S valóban, hol van a mohácsi és a világosi síkon, vagy a budapesti utcán felülkerekedni látszó ottomán, Habsburg- vagy szovjet birodalom?

A szovjetek birodalma is a múlté. Eltűnt, de nem enyészett el nyomtalanul. Helyén ma egy életerős, újratatarozott keleti hatalom emelkedik fel. Izmosodik, terjeszkedik, újraéleszti és pártfogolja egykori híveit, Ukrajnától Közép-Európán át a Balkánig.

A világ lassan ráébred, hogy a történelmi kihívást nem a kommunizmus előtti veszélyes eszmék újjáéledése jelenti, mert azok gyökerei alól a történelmi változások már kimosták a talajt. A nyugati világ számára a történelmi kihívást a keleti új rend gyarapodó erői jelentik, melynek leheletét, jelenlétét, kisugárzását már a bőrünkön érezhetjük.

Nézzünk hát szét az ünnep magaslatáról a mai magyar életen.

Hazugságok ipari méretű termelése, a hatalom eloldása az ellenőrzés pányvájáról, sutba hajított felelősség, intézményesített korrupció, maffiamódszerek. Demokrácia nélküli többpártrendszer, szociális válság, tömeges elszegényedés, munkanélküliség, eladósodás, kiszolgáltatott magyar gazdaság. Dobra vert ország.

A független, szabad élet elfojtása, amerre csak nézünk. Adókkal megfojtott kisvállalkozások, sorsukból kilábalni képtelen, máról-holnapra élő kiszolgáltatott kisemberek, tíz körmével hiába kapaszkodó, süllyedő polgárság. Nincstelenné, kiszolgáltatottá tett emberek, akik nem mernek felszólalni és kiállni az igazukért, mert a hatalomtól függ a másnapi megélhetésük. Hiába a NATO és uniós tagság, ez nem a Nyugat, és nem a XXI. század. Ez a keleti élet, és a múlt század, amit húsz év óta próbálunk magunk mögött hagyni, de újra és újra elér, körülfon és visszahúz bennünket.

- Orbán Viktor, 2007. október 23., Astoria

___

Sic transit gloria mundi