Most hogy a fidesz az állami vagyonokat kezdi eladni, hogy pénzhez jusson, akkor most a fideszbohócok mivel fognak majd dobálozni?
"Sőt az előző tulajnak köszönhető hogy úgy ahogy megfelel a környezetvédelmi előírásoknak és eddig nem kellett bezárni."
lőrincnek köszönhető
pont azért kellett átvenni a németektől, hogy azt a beruházást megvalósítsák
a németek nem akartak kéntelenítőbe beruházni
#6
És érdekes, hogy amint megveszi sokszorása nő a cég bevétele az állami beruházások miatt.
Kicsit se gyanús, hogy egyik Mészáros cég se tud piaci alapon megélni, kizárólag állami pénzből tudnak.
Ha Mészáros tényleg olyan jó üzlet ember lenne, akkor az EU-ban már számtalan országban lenne cége, ahol ugyanúgy teljesít megrendelést. Nagyon fura, hogy csak Mo.-on tud ilyet.
14 Ja a zseni XD Ugyanmár tiszta vicc.Kis senki és az is marad teljesen mindegy mit visel és mennyi pénze van.Undormány🤮
Németben is terjeszkedhetne vagy Ausztriában ha olyan zseni🤣🤣Miért nem?
" németek nem akartak kéntelenítőbe beruházni"
Lol, neked nem szóltak, hogy mikor elromlott a kéntelenítő és szivargás történt, addigra több mint 1 éve már Mészáros tulajdonában volt? :D hogy
a kivett osztalékot is a németek termelték meg előzőleg? :D Hogy beruházás helyett inkább eszközöket adtak el Mészáros ideje alatt? :D
"És érdekes, hogy amint megveszi sokszorása nő a cég bevétele az állami beruházások miatt."
a haverod azt hazudta az imént, hogy ezek a beruházások még a németek alatt megtörténetek
akkor most melyikőtök hazudik?
"a haverod azt hazudta az imént, hogy ezek a beruházások még a németek alatt megtörténetek
akkor most melyikőtök hazudik?"
Kövesd nyomon alaposabban a válaszokat, ez a hozzászóló még a Vodafone kapcsán tett egy általános megjegyzést, nem az erőmű kapcsán :) És az a poén, hogy az általános megállapítása még itt is érvénysül (ha elolvasnád az egész hozzászólását), mert mikor Mészáros "zsenialitása" szembesült azzal, hogy lósz*rt nem tud kezdeni piaci alapon az erőművel, ki is vett belőle minden mozdíthatót, a maradékot pedig visszaértékesítette a kormánynak, hogy ne neki kelljen ezzel már foglalkoznia :D
ott az volt a cél, hogy az erőmű ne zárjon be, csak azért, mert akkoriban a németek úgy találták, hogy az energia ára túl alacsony és ezért nem éri meg üzemeltetni
hát most aztán ilyen a vér fontosabb, mint az olaj időkben jól megszívtuk volna
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!