Meddig tűrjük még az amerikai nagykövet pofátlanságát?

Veszélyes ellenfél érkezett Budapestre. David Pressman, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete. Nem az a veszélyes, aki kést szorít a torkunkhoz. Az ilyenről tudod, hogy ellenfél, sőt ellenség, tudsz ellene küzdeni.

A veszélyes az, aki médiatrükkökkel akarja belopni magát az emberek szívébe. A veszélyes az, aki egymás tiszteletéről, demokráciáról, országaink egyenjogúságáról papol, miközben pimasz módon semmibe veszi a szokásainkat és erkölcsi felfogásunkat. A veszélyes az, aki mosolyogva, sőt kedveskedve akar bennünket maga alá gyűrni. David Pressman pontosan ilyen.

Tudtuk, hogy ilyen. Némi értetlenséget okozott ugyan, hogy egy közismerten homoszexuális férfit neveznek ki nagykövetnek Magyarországra, amely a családot egy férfi és egy nő szövetségeként fogja fel. Pofátlanság és cinizmus az amerikaiak részéről, de ezt még le lehet nyelni.

Június 30-án Pressman az amerikai Szenátusban kifejtette: móresre akarja tanítani Magyarországot. Oroszország és Kína káros befolyással van Magyarországra. A demokrácia, az emberi jogok, sőt a szabadság veszélyben vannak. Szerinte a magyarok többsége elkötelezett híve a transzatlanti értékeknek, az USA-val való szövetségnek, úgyhogy ő segíteni fog a magyar embereknek, hogy megvédhessék ezeket az állítólagos értékeket.

Szeptember 28-án a Mazsihisz vezetőit megnyugtatta, hogy „az Egyesült Államok megkülönböztetett figyelmet fordít a magyarországi zsidó közösség helyzetére. Szorosan nyomon kívánja követni a hazai zsidó közösség előtt álló kihívásokat.” Mi van? Mit akar ellenőrizni? Magyarországon nem bántják a zsidókat, és a kormánytól is mindent megkapnak, amit kérnek.

Szeptember 30-án David Pressman megmondta a magyar elitnek, akiket összehívott a rezidenciáján, hogy mihez tartsák magukat. Magyarország működjön együtt az Egyesült Államokkal „Putyin hódító hadseregének” leküzdésében, az infláció meg egyéb veszélyek elleni harcban. „Az Egyesült Államok nem csak kívánja az együttműködést Magyarországgal, kötelességünk is együttműködni, ha le akarjuk küzdeni a modern kihívásokat. A történelem számtalanszor megmutatta, mi történik, ha nem lépünk fel a világ destruktív és destabilizáló erői ellen.”

Október 7-én már nem is finomkodott. A pápai katonai reptéren tett látogatása során megjegyezte, hogy Finnország és Svédország NATO-csatlakozását valamennyi NATO-tagállam ratifikálta, Törökországot és Magyarországot leszámítva. „Remélem nincs szükség arra, hogy nyomást gyakoroljunk.” – mondta. Kire is? A magyar Országgyűlésre! A független Magyarország parlamentjére!

Szóval David Pressman ilyen. Pimasz, könyörtelen, aki bármi áron hűséges kiszolgálójává akarja tenni Magyarországot. Száz éve vagyunk barátok! – mondta a szeptemberi fogadáson, és csoda, hogy nem szakadt rá a mennyezet. Miféle barátságról beszél? 1919-ben az amerikaiak hagyták, hogy a francia és brit barátaik darabokra szedjék Magyarországot. Legyünk hálásak Trianonért?

1956-ban buzdították a magyarokat, hogy szálljatok szembe törvényes kormányotokkal, döntsétek meg a szocializmust! Akadtak magyarok, nem is kevesen, akik hittek az amerikaiaknak. Amerika azonban cserben hagyta őket. Egyetlen amerikai katonát se küldtek, pedig itt álltak a közelben. Amerika akkor is, ma is azt akarja, hogy ne amerikai katonák halljanak meg. Pusztuljanak most az ukránok, aztán holnap talán a magyarok!

A kérdés tehát nem az, hogy milyen David Pressman. A kérdés az, hogy a magyar elit és mi mit szólunk hozzá.

Szijjártó Péter külügyminiszter a magyar nagykövetek augusztusi értekezletén világosan megmondta, hogy Magyarország nem kér kioktatást a külföldi nagykövetektől. Helytartókra nincs szükség! Az amerikai nagykövettel első alkalommal furcsa módon nem a külügyminisztériumban találkozott, hanem a belvárosi japán étteremben haverkodott vele. Miért is?

Nincs tudomásunk arról sem, hogy a magyar elit bármely képviselője otthagyta volna a szeptemberi amerikai fogadást, miután meghallgatta Pressman arcátlan beszédét. Lenyelték, sőt a fotókból ítélve igyekeztek jó pofát vágni.

Mi, egyszerű, dolgozó magyar emberek nem voltunk ott. Bármit is tesz, vagy nem tesz az elit, mi kikérjük magunknak, Nagykövet Úr! Mi nem vagyunk Amerika cselédjei! Mi nem kérünk az amerikai értékekből! Rombolják szét magukat zavaros világfelfogásukkal, ha akarják, de mi nem akarunk Amerikával együtt pusztulni! Nem akarunk Oroszország ellen menni, se magukkal, se külön!