Fideszes megmondóemberek szerint a magyar nép 2010-ben végleg lezárta a szerintük „hosszúra nyúlt Kádár-korszakot”. Vélemény?

"A Fideszes emberek is háttal nézik a fákat, amitől nem látják az erdőt."

De még a fákat se!xD

#10

A rendszer árnyoldalai

A nagyobb szabadság természetesen nem jelentett teljes szabadságot. A Kádár-

korszakban a párttól független közösségi cselekvést, szerveződéseket nem támogatták,

csak a párthoz kötődő szervezetek működhettek. A civil szerveződések hiánya hosszú távra

meghatározta az emberek közösségi szellemét, ennek lett negatív következménye lett az

elzárkózás, a csak saját problémákkal való törődés elterjedése a társadalomban.

Megmaradt az „éberség” beidegződése is: a Belügyminisztériumban továbbra is külön

csoport (a hírhedt III/III-as ügyosztály) foglakozott bizonyos személyek, csoportok állandó

megfigyelésével, ügynökök, beszervezett besúgók hálózatát működtetve.

Az életszínvonal emelésének politikája is következményekkel járt, emiatt elhanyagoltak

egy sor, kevésbé fontosnak ítélt területet, mint például a távközlés vagy az úthálózat,

oktatás, egészségügy fejlesztését; ezeken a területeken Magyarország egyre inkább lemaradt

a nyugati országoktól. Magyarországon viszonylagos jólét uralkodott, viszont emögött

nem állt olyan teljesítőképes gazdaság, mint a nyugati államokban.

A gazdaság alapvető jellemzői ugyanis azok maradtak, mint korábban: maradt a merev,

állami irányítású tervgazdálkodás, az extenzív fejlesztések (mennyiségi bővülés, új

beruházások) előtérbe helyezése, az állami szabályozások rendszere (pl. kötött, hatósági

árak az alapvető élelmiszerek esetében). Ezeknek megvolt a maga haszna (pl. az új

beruházások új munkahelyeket teremtettek, az árakat mesterségesen alacsony szinten

tartották, így könnyen megvásárolhatóak voltak pl. az alapvető élelmiszerek), de a gazdaság

fejlődése az 1960-as évek végére lassulni kezdett.

Az új gazdasági mechanizmus kísérlete

Ezt a tendenciát figyelembe véve 1968-ban így indult útjára gazdasági szakemberek (Nyers

Rezső, Fock Jenő) elgondolásai alapján az új gazdasági mechanizmus, amit nagyobb

szabású gazdasági reformnak szántak. A reform lényege az extenzív fejlesztésről az áttérés

lett volna az intenzív fejlesztésre (tehát a mennyiségi szemlélet helyett a minőség és

hatékonyság volt a cél, az új befektetések helyett a korszerűsítés, a meglévő struktúra

fejlesztése). A reform keretében alapvetően lazítottak a tervgazdálkodás szabályain, csak

keretszámokat írtak elő, nem szigorú tervszámokat, és a vállalatok nagyobb önállóságot

kaptak a megvalósításhoz. Az alapelv az volt, hogy a döntések ott szülessenek, ahol a

termelés folyik, ezzel akarták ösztönözni a hatékonyabb termelést.

A reform azonban nem érte el célját. A megvalósításba ugyanis olyan fékeket építettek

bele, amelyek eleve kétségessé tették a reform sikerét. Ilyen volt pl.

- a hatósági árszabályozás fenntartása, ami eleve kizárta a versenyképességet

a teljes foglalkoztatottság fenntartása (maradt a felesleges alkalmazások tömege,

ami a munkamorálra volt rossz hatással, illetve a bérek kifizetése a nyereségességet

kérdőjelezte meg)

- az állami támogatás és nyereségelvonás rendszere, amelynek keretében a

nyereségesen működőktől vették el a nyereséget, hogy a rosszul működőket

támogassák.

Ahhoz, hogy a reform sikeres legyen, politikai és ideológiai változásra is szükség lett

volna. Előrelépés ezen a téren viszont nem történt, Kádár nem kockáztatta meg, hogy

jelentősebb változásokkal Magyarország Csehszlovákia sorsára jusson (1968. „prágai

tavasz”), ezért 1973-ban leállították az új gazdasági mechanizmust.

A gazdasági reform sikertelensége után a gazdaság lassú hanyatlása folytatódott. Az

életszínvonal fenntartása viszont létkérdés volt a rendszer számára (emiatt fogadták el), így a

gazdasági problémákból eredő hiányt hitelfelvételekkel próbálták orvosolni. A hitelek

javarésze az életszínvonal politika szinten tartására ment el, nem a hatékony gazdálkodás

megteremtésére, így az államháztartási hiány folyamatosan nőtt. Az 1980-as évekre az ország

adósságcsapdába került, már a meglévő hitelek törlesztésére vettek fel újabb hiteleket.

A társadalmi következmények

Az életszínvonal fenntartása a lakosságtól is többletmunkát igényelt. Az egyéni boldogulást

a rendszer azzal támogatta, hogy szemet hunyt a „második gazdaság” létezése fölött.

„Második gazdaság” alatt a háztájiban, a kisiparban és kiskereskedelemben legálisan

mellékállásban végzett munkát értették, de ide számították például a magáncélra végzett

munkát („maszekolást”) is. Ennek köszönhetően a családok több bevételhez juthattak – igaz,

több munka árán.

Az életszínvonal emelésének és szinten tartásának árát így viszont a lakosság is

megfizette: az emberek jelentős része önkizsákmányoló munkát végzett „második

gazdaságban”, a főállás mellé másodállást vállalva a több és biztosabb jövedelem érdekében.

A hetvenes években a magyar családok mintegy háromnegyede szerzett jövedelmet a

második gazdaságból.

Az önkizsákmányolás, túlhajszoltság ugyanakkor negatív társadalmi

következményekkel járt. 1960 és 1980 között a felnőtt lakosság várható élettartama

csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőtt a deviáns

jelenségek száma: az öngyilkosságok aránya, az alkoholisták száma folyamatosan

emelkedett.

Válságba került a társadalom alapegysége, a család is: nőtt a válások száma, elkezdődött

az egy, maximum kétgyermekes családmodell elterjedése (több gyermek eltartása már

problémás lehetett).

Mindezek mellett jellemzővé vált a társadalmi különbségek növekedése. A Kádár-

korszakban is létezett társadalmi elit (a káderek, vezető beosztásban lévők, akiknek szűkebb

körét a nomenklatúra, a párt felső vezetése jelentette), akik mindenhez könnyebben jutottak

hozzá, míg másik oldalon nőtt azon családok száma, akik jelentős többletmunkával tudták

csak fenntartani a jólétet, vagy épp szegénységben éltek (pl. sokgyermekes munkáscsaládok,

szakképzettség nélküliek, egyedülállók). A társadalmi egyenlőség tehát, amit a rendszer

hirdetett, a valóságban nem érvényesült

„hosszúra nyúlt Kádár-korszakot”

Teljesen igaz, szerintem is rövidebbnek kellett volna legalább 15 évvel lennie.

Ha viszont úgy lett volna, mai vezető politikusaink csak falusi kis surmók lennének.