Ezt a hanyatló nyugat szöveget mikor fejezik be a fideszesek?
eddig ezt csak komcsiktól hallottam, akinek a szociban volt ez nagy dumájuk és most próbálják rátolni a jobboldalra, hogy tulajdonképpen az apró antal meg a donáth ferenc (nemhőstettei) azok tulajdonképpen fideszesek voltak
meg a fidesz vitte haza a kasszát 89ben, nem az MSZP
meg tulajdonképpen orbán lakik 56ban zabrált villában
az egyébként meg így van, hogy a nyugat már régen nem a fejlődés csúcsa, főleg ami nyugat-európát illeti, merthogy velük vagyunk összezárva
az egész EU GDP-je lassan kisebb, mint kínáé
most az USA éppen nagyon jót kaszál azon, hogy még az olcsó orosz energiahordozóktól is elesik az EU gazdasága
svájc meg nem a "nyugat", nagyon sok mindenben külön utas, és ezt annak is köszönheti, hogy szerencsés módon nem tagja az EU-nak
akadj már le a telex propagandáról
itt európában gyakorlatilag nincs olyan előmenetel, mint kínában
te meg itt ájuldozol, hogy németországban milyen jól lehet wc sikálásból élni, mer te vótá németbe' nehazúgyá órigó
Összesen 4 ismerősöm él kint a Római Birodalomban, érdekes módon nem panaszkodnak az életszínvonalra, sőt, sokkal jobban élnek mint itthon mi gótok, úgy, hogy mindannyian tanult, szorgalmas emberek. Nem rég beszéltem egyikőjükkel, a válságot természetesen ők is megérzik ott Rómában, de a valóság köszönőviszonyban sincs az gót felderítők által közölt baromságokkal hogy hanyatlana a Római Birodalom.
Na jó vicces félretéve a Nyugat önmagához képest mindenképp hanyatlik, ahogy a Kelet is hanyatlik, itt főleg Oroszországra gondolok aminek erősen minuszos a születési rátája, szerintem mindkét hanyatlásról lehet beszélni. Ha így mennek a dolgok tovább akkor Európa a kínaiak, amcsik és muszlimok martaléka lesz.
nagyon is számít, hogy mi a munkád
nem véletlenül pucolják a WC-t olyanok, mint a kérdező meg a haverja, akik reklámozzák, hogy hű de jól élnek belőle
a helyi közalkalmazottak tanárok, orvosok rendszeresen rinyálnak, hogy nem keresnek annyit, mint a piacon alkalmazott diplomások
az ápoló és különösen az idősgondozó hiány pedig akkora, hogy gyakorlatilag fizetett nyelvtanfolyammal együtt toborozzák rá az embereket, annyira nincs helyi munkaerő, hogy elvégezze
mégis ki végezné el a kulimunkát gombokért, ha még a kelet-európaiak se lennének? mert az afrikaiak közel-keletieknek zéró európai munkakultúrája van, ők sem hülyék megszakadni 8-12 órában, csak őket még azzal sem lehet kábítani, hogy vidd haza a pénzt és élj otthon királyként belőle
és persze ott is vannak munkanélküliek, akik meg semennyit nem keresnek, és az a réteg akik beleszoktak abba, hogy kicsit dolgozunk kicsit segélyen élünk, mert egyszerűen nincs akkora különbség az anyagi kilátásokban, mintha valaki beleszakadna a munkába, mintha ezt az életmódot folytatná
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!