Fideszesek! Bűn ma ellenzékinek lenni?

Nem! Ahogy fideszesek se!

Demagógnak lenni.....

Nem, csak szerintem aki hisz az ellenzékben (itt most a balliberális oldalról beszélek) az elég durván naív.

Mi Hazánkosnak lenni már sokkal inkább bűn, de persze annak lenni sem kimondottan az, de ottan már nem a butaság, hanem a rosszindulat vezérel.

A többi kispártról meg kár beszélni. Még a kutyapárt van ott azoknak akik azt sem tudják magukról, hogy fiúk e vagy lányok vagy esetleg azoknak a tiniknek akik agyban még nem értek meg és szerintük az ország vezetése egy vicc.

#6

[link]

És akkoriban nem a kormány osztotta ki a lóvét...

#7 Az a ballibes mese, hogy Orbán az uniós pénzek megtagadását akarta volna.

Ehhez képest Orbán által elmondott beszédben ez hangzott el, szeretném ha megmutatnád hol van benne olyan rész, hogy az unió ne fizessen ki támogatásokat Magyarországnak:

"Az 56-os magyarok üzenete után, ha megengedik, néhány gondolatot mondanék a 2006-os magyarok üzenetéről is.

A XX. század Európa számára is a szenvedések korszaka volt, de a század második felében sikerült leküzdeni a bajok nagy részét, elhárítani az újabb veszélyeket, megteremteni a békés együttműködést és Európa egységét. Ám kedves barátaim, a történelem nem áll meg. Európának épp úgy, mint Magyarországnak a leküzdött nehézségek után újabb és újabb kihívásokkal és próbatételekkel kell szembenéznie. A közös ünneplés, a mai közös ünneplés egyik értelme is éppen az, hogy a múlt nagyszerű példáiból erőt és tudást merítsünk a jövő kihívásainak leküzdésére. Mit mondott Margaret Thatcher? Azt mondta, a kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána következik.

Kedves barátaim, az egyik kihívás, amellyel szembesülnünk kell, egy közös örökség. Magától a kommunizmustól ugyan sikerült megmenekülnie Európának, de a kommunizmus örökségétől nem. Ma már egész Európa küzd a kommunizmus örökségével, és a jelek szerint küzdeni is fog még jó ideig. A kommunizmus ugyanis az általa megszállt közép-európai országokban intézményesített, úgy is mondhatnám hogy államosított szinte minden rosszat, amivel a XIX. és XX. században az európai nemzetek küzdöttek.

A kommunizmus a saját országaiban évtizedekre intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat. Az Unió bővítésével ezek közös örökséggé váltak. Ezekkel most már az egész Európai Uniónak szembe kell néznie. Úgy mint a saját területén belüli saját problémáival. Azt hiszem, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a németek ezt talán hamarabb megtapasztalták, mint Európa más népei, rögtön az újraegyesítés után.

Nem tudom, mitől nehezebb megszabadulni: magától a rossz rendszertől, vagy annak terhes örökségétől. Egy azonban biztos: mindkét feladat nehéz és embert próbáló kihívás. De a történelem arra tanít bennünket, hogy ha szolidárisak vagyunk egymással, egyik sem lehetetlen.

Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak.

Tisztelt hölgyeim és uraim, mindeközben Európának, régi és új tagállamoknak együtt, egy új természetű kihívással is szembe kell néznie. Mondjuk ki bátran: egyre növekvő gazdasági nyomás nehezedik az európai demokráciákra. Egyre erősödik és egyre nagyobb teret nyer az a felfogás, mely szerint mindenekfelett gazdasági szempontoknak kell érvényesülniük a demokráciákban.

Ez a nyomás a globális gazdaság nyomása. S tudjuk, hogy miből ered. Olyan óriásvállalatok működtetik a világgazdaságot, amelyek gyakran erősebbek, mint egy-egy európai ország. Ezek az óriások érthető módon saját szempontjaikat akarják minél inkább érvényesíteni. És mi más lehetne egy ilyen óriás célja, mint a versenyképesség? És természetes az is, hogy ezek az óriások azt szeretnék, hogy a politika legfőbb célja is a versenyképesség legyen. A politika részéről azonban nem lenne helyes engedni ennek a nyomásnak. Mert a politika célja nem lehet kizárólag a versenyképesség.

Egy ország és nemzet mindig többet akar, mint egyszerűen versenyképesnek lenni. Minden emberi közösség célja a boldog, harmonikus és biztonságos élet, ami mindig több, mint a gazdasági versenyképesség. A versenyképesség csak egy eszköz a sok közül, amely egy közösséget, egy nemzetet hozzásegíthet a céljához. Ha és amikor szükséges, nekünk képesnek kell lennünk, hogy ellenálljunk globális gazdasági törekvéseknek is.

Kedves barátaim, ez a probléma a volt kommunista országokban és leginkább Magyarországon extrém módon jelentkezett az elmúlt esztendőkben. És igen tanulságos az Önök számára is. Közép-Európában több helyütt, így nálunk is, végbement egy bizarr egyesülés, amely során posztkommunista elitek eszközként kezdték használni a versenyképességi ideológiát, ugyanúgy, ahogy annak idején használták a kommunisták eszközként a marxista ideológiát. Úgy vélik, a versenyképesség az az ideológia, amellyel mindent meg lehet indokolni. A munkanélküliséget, az elszegényedést, az áremeléseket, a kulturális és természeti környezet tönkretételét is. Vagyis ma mi arra figyelmeztetjük Magyarországról Nyugat-Európát, hogy a két veszélyes jelenség, a kommunista örökség és a gazdaság mindenhatósága egyesülhet, és együtt még nagyobb veszélyt jelenthetnek, mint külön-külön. Azért van szükségük egymásra, mert a kérlelhetetlen gazdasági szempontok igazolhatják a posztkommunista hatalomgyakorlás módszereit. Cserében a hatalom pedig érvényesíti a gazdasági érdekeket, akár egy ország érdekeivel szemben is.

A posztkommunista elit nyíltan kijelentette Magyarországon - idézem őket - hogy egy országot úgy kell működtetni, mint egy nagyvállalatot. Innen már csak egy lépés, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a hatalom, ha érdeke megkívánja, átlépje a jogállamiság határait, ahogy tette ezt tegnap is Budapesten. Amikor a megemlékezők ellen brutális rendőri akciót indítottak, erődemonstrációt mutattak be, az ünneplőkkel szemben brutálisan léptek fel és habozás nélkül törték le az emberi jogokat..."

[link]