Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Van ideológiai különbsége a...

Van ideológiai különbsége a DK és a Momentum között vagy csak generációs eltérés van közöttük?

Figyelt kérdés

2022. aug. 19. 10:37
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:

18/


A pártelnököt a műsorban arról kérdezték, hogy pontosan hogyan kell értelmezni a napokban Strasbourgban, az Európai Néppárt frakcióülésén elmondott beszédét, amelyben azt mondta: az Európai Uniónak világossá kell tennie, "hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak".


Orbán Viktor erre reagálva hangsúlyozta: véleménye szerint nem félreértelmezhető a mondat, ezeket a szavakat nem lehet úgy kifordítani, mintha a Magyarországnak nyújtandó uniós támogatás megvonásáról beszélt volna. "Hol van itt szó pénzről, támogatás-megvonásról, vagy akár büntetésről, erről nincs szó a szövegben. Ha arról akarok beszélni, majd arról fogok, de itt nem erről beszéltem" - tette hozzá.


Mint mondta, arra akart rámutatni, hogy az unió például az adatszolgáltatások esetében helyezzen hangsúlyt arra, hogy ha valótlan adatot kap, akkor kellő időben hozza nyilvánosságra, hogy az adott kormány megpróbálta becsapni, és ne adjon új határidőket, mert az Magyarországhoz hasonlóan a pénzügyi csőd közelébe fogja sodorni a tagállamokat.


A pártelnök szerint ugyanis az Európai Unió az elmúlt egy évben több alkalommal, az európai politika és Magyarország polgárai szempontjából is "szerencsétlenül" viselkedett a magyar kormánnyal, amelyik többször is nyilvánvalóan valótlan adatokat közölt a gazdaság állapotáról.


"Az Európai Uniónak tudnia kell, hogy ha posztkommunista kormányok vannak hatalmon közép-európai országokban, akkor kellő körültekintéssel kell eljárni, és el kell kerülni az olyan magatartást, amelyet biztatásnak, vagy segítségnyújtásnak értékelnek ezek a kormányok" - értelmezte Strasbourgban mondott szavait a pártelnök.


Orbán Viktor úgy vélte: nem a strasbourgi nyilatkozata sérti Magyarország érdekeit, hanem a magyar kormány, amely hosszú hónapokon keresztül valótlan adatokat közölt az Európai Unióval, "letiporja az emberi jogokat", és "rendőri brutalitást próbál fedezni a nyilatkozataival". A pártelnök arra biztatta az embereket, hogy ha Magyarországon nem kapnak jogorvoslatot a rendőri brutalitások ügyében, akkor bátran forduljanak uniós fórumokhoz.


Orbán Viktor ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a következő napokban Magyarországra európai emberi jogi szervezetek küldöttségei és több európai uniós parlamenti képviselő is érkezik, akik megvizsgálják, hogy mi történt Budapesten október 23-án, meglátogatják a kórházakat, a börtönöket, a hírközlő intézményeket, megnézik a felvételeket, és segítenek Magyarországnak abban, hogy megvédhesse az alapvető emberi jogokat.


A pártelnök szerint ugyan nem minden rendőri intézkedés volt törvénytelen október 23-án, azonban több olyan felvétel is van, amelyen azt látni, hogy a rendőrök magatehetetlen embereket ütnek. Hozzátette: felvételek vannak az eseményekről, így az a kísérlete kormánynak és a rendőrségnek, hogy úgy tegyen, mintha ez mind nem történt volna meg, az demokratikus körülmények között nem megy. Ezt a régi kommunista világban lehetett, amikor hírmonopólium volt, de ennek vége van - jegyezte meg.


Kérdésre válaszolva elmondta: nem tudja, hogy az október 23-i Fidesz-rendezvényen jelezték-e az embereknek, merre hagyják el a helyszínt, mert a saját beszédével volt elfoglalva, és ilyenkor kéri is, hogy ne kelljen mással foglalkoznia.


A pártelnök szerint a Fidesz népszavazási kezdeményezése az utolsó demokratikus lehetőség a demokrácia helyreállítására. Véleménye szerint ezt a célt szolgálták a Fidesz parlamenti indítványai, az önkormányzati választás ilyen fajta értelmezése, és a békés tömegmegmozdulások is, azonban ezek nem vezettek eredményre.


"Maradt egy út, ez egy demokratikus út, egy utolsó demokratikus lehetőség, az a népszavazás" - mondta.

2022. okt. 19. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 anonim ***** válasza:
18/ Ahogy akkor is meg általában kiforgatták a szavait és tényként hozták le‼ ahogy ma is ez teszik pl az olajembargó ügyben is hogy rá bólintott a szankciókra ezt terjed de elhallgatják egyesek hogy csak ugy fogata el hogy mi mentesség kapjunk‼ nem mellesleg Medgyessy Péter Korábban: Magyarország miniszterelnöke is elismerte hogy orbán viktornak a brüsszeli bürokratákkal szemben és joga is van hozzá‼
2022. okt. 19. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/28 anonim ***** válasza:
18/ [link]
2022. okt. 19. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 anonim ***** válasza:

"az olajembargó ügyben is hogy rá bólintott a szankciókra ezt terjed de elhallgatják egyesek hogy csak ugy fogata el hogy mi mentesség kapjunk‼ "


senki nem tagadta, hogy mentességet kaptunk, de most hőbörög Orbán a szankciók ellen, miközben:

- a megvalósult szankciókat megszavazta

- nem érintik a gázt egyáltalán

- nem érintik a Magyarországra jövő olajat


Mégis nálunk a legnagyobb az infláció és a Ft esett legjobbat.

2022. okt. 19. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/28 anonim ***** válasza:
24/nálunk a legnagyobb az infláció aha és Olaszországban azért fognak tüntetni október 23 ikán ugye?
2022. okt. 19. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/28 anonim ***** válasza:

[link]

AIUTA L'INFORMAZIONE LIBERA, SOSTIENICI: [link]


Il 23 ottobre, a partire dalle ore 11, inizieremo un corteo di #protesta a #Napoli per dire no alla guerra e per dire no alle sanzioni alla #Russia. Daremo voce a tutte quelle associazioni di categoria, a tutti quegli artigiani e a tutti quei piccoli imprenditori che hanno dovuto già chiudere le proprie attività a causa del caro #energia. E a queste persone, a queste categorie, proveremo a fornire delle soluzioni.


Quali soluzioni?

Innanzitutto siamo consapevoli che non siamo riusciti come #UnioneEuropea ad imporre un tetto alle speculazioni ad un Paese dell’Unione Europea come l’#Olanda: parliamo delle speculazioni sulla Borsa di Amsterdam, nel cuore dell’Unione Europea. Eppure non siamo riusciti a bloccare queste speculazioni. Non siamo riusciti come Paese #Nato a bloccare le speculazioni della Norvegia e mettere anche lì un tetto al prezzo del suo gas. Nonostante la #Norvegia sia un Paese Nato. E nonostante questa guerra, come abbiamo già detto, sia stata causata in larga parte proprio dalle azioni provocatorie dell’Alleanza Atlantica.

Ci rendiamo quindi conto su queste basi che è assolutamente impensabile pretendere che sia Putin, contro cui mandiamo armi e sanzioni, ad essere l’unico ad accettare il price cap. E’ normale che questo non avverrà mai. Quali sono allora le nostre soluzioni che porteremo in piazza per la prima volta? Siamo qui a chiedere un tetto non al prezzo del gas, ascoltate bene, ma al prezzo delle bollette. In che senso? In che modo? Faccio un esempio pratico: se un’azienda a settembre 2021 ha pagato 500€ di energia o 500€ di gas e a settembre 2022 quella bolletta arriva invece a 1.200€, vorrà dire che le aziende energetiche non potranno sospendere la fornitura a quell’azienda qualora deciderà di pagare l’importo pari a quello che ha pagato l’anno precedente.

2022. okt. 19. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/28 anonim ***** válasza:

Quindi riprendo in mano l’esempio di prima. Se l’anno scorso con la mia #azienda ho pagato 500€ di gas e quest’anno la bolletta mi arriva nello stesso mese a 1.200€, io sono tenuto a pagare soltanto 500€ e in quel caso l’azienda energetica non può e non deve poter proseguire con il distacco, perché vuol dire che quel surplus in più sono soltanto speculazioni e non possono pagarle gli italiani. Questa è la prima azione concreta che noi chiediamo al governo e che noi vogliamo imporre con delle manifestazioni che andranno avanti in tutta Italia. Il tetto deve esserci, ma non al prezzo del gas, perché ci rendiamo conto che è impensabile ed è impossibile ed irrealizzabile. Ma quello di cui nessuno parla è un tetto al prezzo delle bollette, cioè io andrò a pagare esattamente quanto pagavo l’anno scorso nello stesso periodo e voi non potete interrompere la fornitura.



Seconda domanda a cui risponderemo in piazza anche alla stampa

Chi dà le coperture per fare tutto questo? Chi pagherà questo surplus? Non deve essere sicuramente il governo italiano, perché l’Italia non ha avuto nulla da guadagnare da questa guerra. Non l’ha voluta, non l’hanno voluta i cittadini italiani. Quindi non si può pensare che a farne le spese debba essere il nostro Paese andando ad attingere da soldi che poi verranno inseriti nel computo del debito pubblico o addirittura andare a fare uno sforamento dei vincoli di bilancio per utilizzare i soldi necessari per far fronte a questa emergenza (sulla quale noi non abbiamo alcuna responsabilità).


Li dovrà pagare l’#UnioneEuropea. Come? Attraverso la Banca centrale europea, una banca che come sappiamo emette denaro dal nulla.


CONTINUA SU: [link]


La Matrix Europea, la verità dietro i giochi di potere – Con Francesco #Amodeo

2022. okt. 19. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 anonim ***** válasza:
24/Sokan még külföldön élők sem értik hogy miért hazudjátok azt hogy csak nálunk magas az inflácio❓ de valószínű a lejárati kampány része ami a kormány megbuktatására irányul‼‼‼‼‼‼‼
2022. okt. 19. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!