Miért nem sikerült az évek során jelentősen emelni a béreket?
Figyelt kérdés
Nyílván az nem lehetett reális elvárás 2010-ben, hogy majd utolérjük 1 évtized alatt németországot vagy hollandiát bérekben. Ugyanakkor pl csehországot könnyedén utol lehetett volna érni, ha ezt a kormány is így szerette volna. Mi miatt nem valósult ez meg?2022. aug. 8. 19:03
11/20 anonim válasza:
A versenyszférában azért volt jelentős fejlődés.
Az állami szféra meg hát, olyan, amilyen.
12/20 mindentudó99 válasza:
9-esnek igaza van. Csak akkor emelnek a munkáltatók hamár ukrán eszkimó busman vagy eritreai se akar már itt dolgozni.
13/20 Isti22 válasza:
Folyamatosan zárkóznak fel a bérek a rendszerváltás óta (igen, Gyurcsány és Orbán alatt is közeledtünk):
2000-ben a magyar átlagfizetés az osztrák 34%-a volt, 2020-ban már a 48%-a.
Az igaz, hogy a cseheké gyorsabban nőtt, de ettől függetlenül van felzárkózás.
14/20 anonim válasza:
Egész végig erre játszott a kormányunk. Legyünk csak összeszerelő ország. Szakszervezetek, sztrájkok ellehetetlenítése, a szóban utált multiknak kedvezmény hegyek, kb 3.5 százalék adót fizetnek. A kis béremelésekhez forint leértékelése, hogy még az a kicsi sem kerüljön semmibe a multinak. Oktatás leépítése, mert sokkal több sori melós kell, mint mérnök. Ja és az emberek nagy többségének halvány gőze nincs mi is a szakszervezet, csak annyit tud róla, hogy tagdíjat kell fizetni, fizetni kell? akkor az nem jó.
15/20 anonim válasza:
Cseh bérek?
A román kutyák meg az összes balkáni naplopó megelőz minket lassan.
16/20 anonim válasza:
Azért mert más helyeken a teljesitményért fizetnek jelenléti bónusz na itt nem ez van.Gizi csinál 3 gyereket azt arra fizetnek Pista meg megy túlorába azt le vonják adóba a bérét.Pisti elege lesz ki megy kint le tagadja hogy, magyar és kerüli őkett boldogan él a többi munkás emberel a tulorákat se vonják le adóba történet vége.Gizi várja a további család támogatást közben a nyugerek is sírnak a 13 havi pénzükért amikor 12 hónap van történet vége.
17/20 anonim válasza:
Társadalmilag erre nincs igény. Na meg az emútnyóéc...
18/20 anonim válasza:
Mi az, hogy nem sikerült? A "sikerül" fogalma akkor jön elő, ha valaki nagyon akar valamit, de nem jön össze neki. Ha kifejezetten nem akarja, akkor sikere van. Nem akarta, sőt, sikerült. Egyébként rosszul tudod, akkor még a csehek mögöttünk voltak, ahogy sokan mások is. Azóta megismertük a hátukat. A miénket senki nem fogja megismerni.
19/20 anonim válasza:
Vannak munkakörök amik felzárkóztak. Ami a nagy gáz hogy a közalkalmazottak ragadtak be viccesen alacsony bértáblákon.
20/20 anonim válasza:
Oké, de a magyarországi szakszervezetek egy része is korrupt. Hogy hagyománytiszteletből, vagy rákényszerítik, az jó kérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!