Jelenleg olyan erőteljes kivándorlás indult meg Magyarországról mint anno Koszovóból?
Kevesen emlékeznek rá, de 2015-2016 környékén Koszovóból indult meg a migráció Nyugat-Európába. Őket majmolta be néhány csóró közel-keleti meg afrikai, felbátorodva azon hogy milyen könnyű bejutni a jólétbe. Persze összességében valami 1-2 millió migráns jött a 400 ezres Nyugat-Európába, tehát arányaiban semmiség csak a Fidesznek kapóra jött mint jó propaganda lehetőség amire az egész politikát rá lehet építeni, és a magyarok be is nyerték a horgot jó mélyre, le egészen a belükbe.
De a kérdés lényege, hogy ugye Koszovóból is elvileg azért indult meg az a durva kivándorlás, mert hasonló volt a helyzet mint itt. Volt egy kizsákmányoló maffia kormány hatalmon akiktől nem lehetett megszabadulni sehogy, így hát egyik megbundázott választás után egyszerűen fogták magukat nagyon sokan, főleg fiatalok és egyszerűen elköltözte, otthagyták a francba Koszovót mint eb a szarát.
Én most ezt látom Magyarországon is, boldog boldogtalan külföldre tervez menni, már a szülőkön is azt látom, hogy nem marasztalni akarják a gyerekeiket hanem pont hogy küldeni kifelé, hogy jobb élete legyen, mert az itteni helyzet reménytelen. Sőt mi több, egyre több középkorú 40-es, 50-es is kimegy, tolódik a kor kifele azok körében akik lépnek innen.
Lehet itt is ilyen már szinte népvándorláshoz hasonló költözések lesznek? A Fidesz nem véletlenül lépte meg, hogy már a diplomához sem kell nyelvvizsga, nyilván azért hogy kevesebben beszéljenek idegen nyelvet, ne lehessen könnyen kimenni.
6: milyen munkát csinálsz kint?
Csirkefarhátat árulok.
Szerintem is csak mítosz a visszavándorlás, mert egyszerűen nem így működik az emberi természet. Ha valaki már hozzászokott egy magas életszínvonalhoz, akkor az ragaszkodik hozzá, nem akarja lejjebb adni.
Én személy szerint senkit nem ismerek aki annak a rendje és módja szerint kiköltözött Nyugatra de vissza szeretne jönni... ilyesmi legfeljebb akkor van ha eleve is idénymunkára mentél a pénzért és valami tömegszálláson laksz, de azaz ember eleve nem költözött ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!