Az elmúlt tíz év során miért nem lett olyan fejlett Magyarország, hogy németek, hollandok, osztrákok idejárnak dolgozni?
Nyilván tömegesen értendő.
2012-ben elképzelhetőnek tartották: https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__30..
Akik az utóbbi években ide költöztek,itt is dolgoznak.
3 holland , 2 francia , 1 svájci család költözött a közelembe '18 óta.
Észak-Kelet Mo.
10 válaszadóból 1 írta, hogy elképzelhető és le is pontozták, 2 azt írta hogy már akkor is dolgoztak itt nyugatiak (ami most is igaz), 7-en meg pont azt írták hogy csak még jobban leszakadunk, sose érjük utol őket ... .
Szóval már a kérdésfelvetésedben csúsztatsz.
Ugyanakkor ha megnézed mondjuk az 1 főre eső GDP növekedést Magyarországon 2004-2010 között és 2010-2022 között akkor azt fogod látni, hogy 2004-2010 között távolodtunk az EU-s átlagtól, míg 2010-2022 között meg zárkóztunk fel.
Kérdező
Az unió nyugati országai nem fogják leállítani a gazdaságukat és megvárni amíg egy nagyon lemaradt és 2010 előtt visszafelé indult gazdaság majd utoléri őket.
A nyugati országok éppen úgy haladtak előre a maguk tempójában ahogy 2010 előtt. Mi vagy 6-7 éven keresztül a pandémiát megelőzően gyorsabban fejlődtünk, mint ahogy ők haladtak előre, de ez a különbség nem volt akkora - nem is lehetett - hogy ezzel ennyi idő alatt utolérjük és meghaladjuk őket. Ahhoz volt elegendő, hogy kicsit kevésbé legyünk lemaradva.
Mint egy autóversenyen, ahol suzukival kell belépned a már folyó versenybe az ott már régóta versenyző ferrárik meg mercedesek, audik közé. Hiába tuningolod a kocsidat és nyomod a gázt, hiába vagy jobb, attól még a hátát látod a mezőnynek - csak közelebbről, mert jó pár körrel le vagy körözve az indulásod óta. Esetleg lehagysz pár olyat akik a te kocsiddal hasonlóval versenyeznek és ennyi.
Te meg számon kéred, hogy lehet, hogy a suzukival ebben a mezőnyben nem sikerült még megnyerni a futamot.
"Az unió nyugati országai nem fogják leállítani a gazdaságukat"
Hát, február óta pedig mintha azon lennének... Ne mossunk, ne használjunk vizet, stb... Mi ez, ha nem a gazdaság leállítása?
Nézd meg ezt a grafikont, kérdező. Azért nem jönnek ide, mert az egy főre eső GDP náluk jóval magasabb, így többet is tudnak fizetni a dolgozóknak:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!