Nyugati mintára a legújabb családmodell a gyerektelen házasság vagy a házasságkötés nélküli párkapcsolat, illetve a poligám élet?
Én azt látom, hogy dacára a Fidesz okvetetlen károgásának a magyar fiatalok számára is a követendő minta, - szokásos fáziskéséssel - de akkor is a Nyugati társadalmak. Márpedig Nyugaton ez nagyon terjed, nagyon divat lett, hogy felhagyni a régi gyerekneveléses élettel. A legtöbb Nyugati akit ismerek, van párkapcsolata, sokat utazik, jól él, boldog, kiegyensúlyozott, és nem akarja mindezt elrontani azzal, hogy egy gyerek ennek az idillnek és szabadságnak véget vessen.
Az ember generációról generációra fejlődik, és igyekszik levedleni a rossz szokásokat amit a régebbi generációk elkövettek.
Ilyen rossz, régi és elavult család modell a gyerekes - főleg a többgyerekes - családmodell? Hiszen a 70%-uk válással végződött azoknál akik a rendszerváltás környékén szültek, házasodtak, huszonévesen, és a többinél is meg lehet nézni, hogy vajon csak az anyagiak tartják össze őket (mert külön ingatlanra nem lenne pénzük) vagy valóban boldogok. Esetleg a gyerekeik miatt maradnak egy hidegházasságban, lelkiismeret furdalásból?
Akkor talán mégsem hülyeség a Nyugati típusú családmodell, a kevés gyerek vállalása, az értelmesebb és hiánymunkákat pótló fiatalok beengedése más országokból? Így a gazdaságuk is tovább pörög, és nyugdíjuk is lesz, anélkül, hogy nekik kellene beáldoznia az életüket a gyerekneveléssel.
Szóval hiába puffog a bajusza alatt Kövér és hiába károg Bayer Zsolti, a magyar emberek Nyugat példáját fogják követni és kész?
A családnál nincs nagyobb kincs?
Akkor a svédeknél, finneknél azért növekedett az utóbbi években többszörösére azoknak a férfiak száma akik elköttették magukat fiatalon, mert igen vágynak gyerekre.
Pedig hát Svédország, Finnország híresen boldogtalan országok, annyira lehet sajnálni őket, hogy még te is elsírod magad egy Fidesz-es tanyán nyomorogva :)
hát majd akkor a svéd meg finn fiatalok után 50 év múlva majd cseréli az ágytálat a néger
ha lesz kedve hozzá, mert azért nem arról híresek, hogy nagy alázattal dolgoznának ameddig csak bírja a lábuk
A nyugati gyerektelenségnek csak egy a problémája: a társadalom elöregedése miatt kb 15-25 éven belül már nem lesz, aki a befizessen abba a piramisjátékba, amit társadalombiztosításnak hívnak.
Azonkívül nézd meg egy idős ember fogyasztói kosarát és egy aktív ember fogyasztói kosarát. A fogyasztásra épül a jóléti vagy fogyasztói társadalom. Mivel nem lesz, aki eleget fogyasszon, sok állás meg fog szűnni, munkanélküliség lesz --> még kevesebb adó --> még kevesebb nyugdíj --> még kevesebb fogyasztás --> társadalmi összeomlás egy idő után.
Addig utazgassál, nyugodtan érezd jól magad.
Igen, de csak fehér, hetero pároknál.
Bevándorló háttér esetében törekedni kell a minél több utódra, illetve a homokosoknak is örökbe kell fogadni.
Az viszont jó pont, hogy nem szaporodik a liberális.
jelenleg egyébként az van nyugaton, hogy migránsok szolgálják ki az ázsiai turistákat
persze a boltot valami nyugati 60 éves fószer tulajdonolja, aki a jövedelemből mindenféle zürichi párizsi vagy amsterdami ingatlanlufit fúj belőle
a fiatalok ha egyáltalán megszülettek nem nagyon akarnak dolgozni, se sok se kevés pénzért, bár az előbbi ritkán fenyegeti őket, mert tanulni sem akarnak
szóval ez mostanában a csodálatos nyugat-európai civilizáció
#11
Svédországban jelenleg a rengeteg migráns miatt 1,84 a TFR, Finnországban pedig 1,44, alacsonyabb, mint a magyar TFR. A migrikkel együtt sem vállalnak elég gyereket ahhoz, hogy ne öregedjen el a népesség. Svédországban élő rokonaim most akarnak hazaköltözni, a suliban annyi a balhés migránsgyerek, hogy nem érzik magukat biztonságban a fehérek. Nem lehet fegyelmet tartani.
"hát majd akkor a svéd meg finn fiatalok után 50 év múlva majd cseréli az ágytálat a néger"
Alattad meg már 10-20 év múlva cseréli a tálat a roma, mert addigra eleve több roma fog születni a magyar fiatalok meg elhúznak addig.
Illetve hát, reméljük a roma testvéreink hajlandók lesznek erre a munkára, amit kétlek. A dolgos emberek akiket a Nyugatiak beengednek azok végezni fogják a dolgukat.
16.
Micsoda????
Hát hogy lehetsz ilyen rasszista, hogy leírod eztet????
#11
Engem pont nem érdekel sem a Fidesz, sem az, hogy mit köttetnek el a svéd meg a finn férfiak. Lehet, hogy ők a pénzben, a sikerben, karrierben, anyagiakban találnak egy ideiglenes boldogságforrást, de az a boldogság pontosan olyan illanékony, mint a forrásai. Ezen a földön a családnál nagyobb örömet és boldogságot semmi nem tud adni. Lehet neked rengeteg pénzed, házad, autód, akkora vagyonod, hogy belefulladsz, semmit nem érsz vele, ha nincs kihez hazamenni.
szerintem te életedben nem láttál még migránst
ezek a cigányoknál ezerszer dologtalanabbak
kimész olaszországba ott lopja az összes a napot az utcán
próbálják a túristákat ezer éves csalásokkal csőbehúzni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!