Mi a franc van a magyarokkal hogy ilyen hamar elfelejtették hogy az oroszok ugyan úgy bántak velünk is mint az ukránokkal?
Sokan teljesen bele vannak szerelmesedve itt a ruszkikba, pedig nem rég még az ő nagyanyjukat, dédanyjukat erőszakolták végig, ahogy most Ukrajnába teszik. Hogy sikerült ezt ilyen hamar elfelejteni, hogy megint szergej elvtársak bakancsát akarnák csókolgatni?
Persze jöhet a böfögés hogy én meg ukránimádó vagyok, miközben rohadtul nem, de még mindig kevésbé ellenszenvesek mint az oroszok.
A Fidesz által sugalt "keresztény nemzeti" egypárturalom utópia züllesztette idáig a közmorált?
10es, pont ezzel köpöd szembe a saját néped történelmét.
Nem az Ukránok ellen küzdöttünk 40 évig, nem ő miattuk szakadtak családok ketté, hárommá, néggyé, sokká. Nem ő ellenük volt 56, nem azt skandálták, hogy Ukránok haza, hanem valami egészen mást. Hogy tudod ezt leirni?
"Az oroszok az édestestvéreink."
Ez így, ebben a formában igaz.
#10
Nyugodj meg ez nem rémlik nekik mert nem illik bele a koncepcióba.
Ahogy az sem hogy ukrajnában virággal fogadták a bevonuló náci csapatokat a lakosok a II. világháborúban. Persze az sem gond hogy horogkeresztes és hitler arcképes tetoválásokkal teli ukrán hősök az államtól kaptak nehézfegyvereket még a háború előtt.
Már tényleg várom hogy belépjenek az ukránok az EU-ba és Brüsszelben az azov gárdát szentté avassák.
Persze amikor a magyar gárda fekete mellényben félelemkeltően vonulgatott mindenki ki volt borulva hogy micsoda fasiszta banda.
Ezzel a logikával akkor az is szégyen,hogy azokkal az országokkal vagyunk szövetségesek jelenleg akik a trianoni békediktátumért felelősek.
De mondhatnám az 1944-es győri terrorbombázást is ezeket sem szabad elfelejteni.
Ez az ukrán frontozás az egyik Fidesz-irodából kiadott propaganda pont. Szegény 10-es válaszadónak kötelező naponta 100-szor leírni, különben nem kapja meg a pénzét. Ez ilyen, a Fidesz kitalálja, hogy mit kell mondani, a híveik pedig mondják. Ennyiből áll a rendszer. Az, hogy bárki bárminek utánanézne, vagy végiggondolná, olyan nincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!