`Pontosan mely támogatásokat nem kapott meg Magyarország konkrétan az EU-tól a jogállamisági eljárás miatt?
Nem támogatásokat nem kapott meg - azok jönnek, a pályázati pénzek érkeznek rendesen.
A legutóbbi közös hitelfelvételből az országnak járó részt nem engedik kifizetni, egyszerűen nem fogadják el a benyújtott dokumentációt hozzá, holott a gyerekvédelmi törvény elfogadása előtt az egyeztetéseken már jónak mondták.
Ez egy igentetemes összeg, pont arra lett kitalálva, hogy a kovid után az országok gazdaságának visszaindítását szolgálja és ráadásul hitel, nem az unió bevételeinek egy forrása. A hitelfelvételt Magyarország eleinte nem is támogatta, a végén azért bólintottak rá, mert más országoknak szüksége volt rá sürgősen és kedvezőbben tud az unió hitelt felvenni, mint a bajban levő tagállamok külön-külön. Akkor igéretet kapott Orbán arra, hoyg ez az alap nem lesz semmiféle jogállamisági kérdéshez kötve, most mégis visszatartják ezt a pénzt.
Ráadásul azóta kitalálták hogy az orosz nyersanyagoktól való függetlenedésre kell költeni és ezeket a pénzeket (meg sok más fontos forrást) abba próbálnak átirányítani. Vagyis mi meg se kapnánk soha ezt a forrást, miközben a visszafizetése közös, nekünk is lenne benne részünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!