Miért nem oszlik fel az ellenzéki koalíció?
Te hol éltél 2010 és 2022 között?
Soha nem hallottál a "centrális erőtér" kifejezésről? Egy ilyet soha nem lehet lehet legyőzni, mert ha a tőle jobbra és balra található pártok együttesen több szavazatot is kapnak, ha egymással is versenyben vannak, akkor a relatív többség mindíg a centrumé lesz.
Erre a felismerésre épült az összefogás, és ennek a lerombolására a fidesz kampánya.
Az összefogás saját magát rombolta le,hál'Istennek! Vicc amit a parlamenttel csinálnak.Saját választóikat nézik hülyének!
Rakás idióta, megélhetési "politikusok"!
1. Gyurcsány kirakása jó lépés lenne, mivel erős ütőkártya a Fidesz kezében. Persze akkor is menne az a sláger, hogy az épp aktuális jelölt Gyurcsány embere. Csak ezt kevesebben hinnék el.
2. Kirakták Gyurcsányt, hogyan tovább? A full másodligás, szerencsétlen lmp-s, párbeszédes, momentumos, stb. politikusok hogyan váltják le a Fideszt? A DK-ban legalább van pár ember, aki nyert már választást és kormányzott egy országot.
A DK-mentes alternatívát fel kell építeni! Emberekkel is, ideológiailag is, majd végül megtalálni azt az 1-2-3 üzenetet, amivel lehet bombázni az embereket, amit mindenki megjegyez, és ami ütősebb a Fidesz épp aktuális riogatásánál.
3. Ez a politikusoknak megélhetési kérdés is. Nem fogja egyik ellenzéki politikus se letenni a lantot.
4. Ha az ellenzék politikusok tekintetében nem is áll jól, azért társadalmi beágyazottsága van. Ellenzéki értelmiségiek, vállalkozók, stb. vannak bőven. Illetve nagy látogatottságú a sajtójuk, médiájuk is van, ami nem központilag irányított és néha nagyon nívós is tud lenni.
Például a Partizánban készült interjúkban nyújtott teljesítmény volt az egyik ha nem legmeghatározóbb tényező egy csomó mindenben:
-Tóth Csaba nem adott meggyőző itnerjút arról, hogy nem maffiózó. Végül vissza is lépett az előválasztástól és Hadházy lett az országgyűlési képviselő, nem Tóth Csaba
-Fekete-Győr András nagyon rossz interjút adott, az előválsaztáson úgy elbukott, hogy a Momentum elnöke ma már Donáth Anna
-MZP az előválasztások előtt nagyon jó interjút adott a Partizánnak, ezért megnyerte az előválasztást.
-MZP a választási hajrában a Partizánban mondta ki azt a mondatot, hogy ha a NATO úgy akarja, küldhetünk fegyvereket Ukrajnába. Nem ezen múlott a választás, de a 2/3 simán lehet, hogy ezen múlott.
És ez még csak a Partizán. Azért a 444-re, Telexre, Átlátszóra, Mércére is sokan figyelnek. (Ld. a 444 parkolási maffiás videóit)
5. Szóval az ellenzéki közélet simán kitermelhetne egy új és jobb garnitúrát. Csak persze kérdés, hogy ki az az épeszű ember, aki úgy elmenne országosan ismert politikusnak, hogy ha vissza kellene térnie a civil életbe, akkor a munkaadók (vagy vállalkozóként a befektetők és partner vállalkozók) nem mernének szóba se állni vele, nehogy magukra haragítsák a Fideszt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!