Aki most a Fideszre szavazott ők akkor ugye nem vesznek igénybe magánegészségügyi szolgáltatót és magániskolákat?
#10 úgy hogy a magyar egy buta nép (lásd az elmúlt 120 év történelmét), legalább is egy jó része, és a kádárizmust akarják vissza, mert abban nőttek fel azt szokták meg, és a fidesz ezt nyújtja.
Na meg fontos tényező a szinte teljesen kisajátított média, és így a mindenhonnan folyó kormánypropaganda.
#6
Már olyan 20 éve készül egy elég összetett mutató, ami összehasonlítja az EU-s egészségügyeket.
2004-ben, amikor csatlakoztunk az EU-ban középmezőnyben voltunk. 2010-ben kormnáyváltáskor egy válság után már a középmezőny végén.
2018-ban hátulról voltunk a 3.-ak. Érted? 35 országot vizsgáltak és 33.-ak lettünk.
Szerinted nem lett rosszabb, amikor középmezünyben voltunk előtte?
De kit érdekelnek a gyakoris pontok? Nyertünk, megint.
A baloldal újfent átverte magát a közvélemény-kutatásokkal és bezsebelte 4. perecét, pedig még a Jobbikot is bevetették és elárulták a saját értékrendjüket. Innentől már csak a hőbörgés marad.
#13
Nem ti nyertetek, hanem a Fidesz. Te csak egy szavazatot adtál nekik. Ezek után is telibe fognak szarni. :D
#13 te nem nyertél. Ahogy akkor sem nyersz amikor a focicsapatod aminek szurkolsz, nyer. Csak úgy érzed mintha nyertél volna.
De ugyanúgy fogsz szopni, mint mi. Nincs ingyen ebéd, államadósság viszont "csak felfelé!" megy.
#15
És biztos tisztességes munkából..:)
Igen, a Fideszre szavaztam és a Fidesz nyert. Győztünk. A baloldalnak viszont megmarad ez az oldal és a Reddit, ahol vigasztalhatják egymást és olyan sok pluszpontot adnak egymásnak, amennyit csak akarnak. A kormány közelébe viszont nem fognak kerülni egyhamar és ez a lényeg.
De vannak lájkok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!