Márky-Zay Péter valóban katonailag avatkozna bele az orosz-ukrán háborúba, vagy ez csak kormánypropaganda, és nincs valóságalapja?
"olvastam az origón"
Köszönöm, nincs több kérdésem.
A NATO (jelenlegi) álláspontja az, hogy a NATO fegyvert sem szállít Ukrajnának, fegyvert a tagállamok a saját szakállukra szállíthatnak az ukránoknak. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy Magyarországnak nincs hadserege, tehát, ha valaki harcolni akar Ukrajnában, azt önkéntesen megteheti, nincs tiltva.
MZP mondott már sok mindent, de zsoldosokat nem küldhet Ukrajnába, mert az már NATO beavatkozásnak számítana. Hadköteles korúakat besoroznia meg végképp.
"Azt mondta,hogy NATO tagként ennek megfeelelően kell cselekedni,ha a NATO katonákat küld,akkor Magyarországnak is kell katonákat kell küldenie."
Alapban azt nem értem, hogyha ezt mondta, akkor miért gondolta, hogy ezt szükséges mondania?
Ha a NATO úgy dönt, hogy katonai beavatkozás szükséges, akkor majd kijelöli ennek a szabályait és az minden tagországra érvényes lesz.
Nyilván ebben az esetben ez OV-nak, de még calcuttai Szent Teréznek is evidens lesz, mert erről szól a szerződésünk. Ezért nem értem, hogy egy kampánybeszédben miért kerülhet erre sor?
Ezért sántít kissé a történet!
Ha a Nato kieszel egy tervet, abba NEM kötelező résztvenni.
Németország NEM küldött semmilyen csapatot a szerbek bombázására!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!