Lehet hogy mégis igaza van a a közvélemény kutatóknak?
Egy mai családi összejövetel ihlette a kérdést, ahol szóba került a jelen helyzeti politika.
A családtagjaim többsége kb olyan, hogy nem érdekli őket a politika, szavazni is alig mennek el, tehát olyan szavazók akiket a közvélemény kutatók ingatagnak definiálnak.
De a jelen helyzet miatt mindenképp elmennek...és döbbenetes módon egyértelműen a fideszre fognak szavazni.
Próbáltam nem dührohamot kapni mikor ezt közölték és finoman összefoglaltam az utóbbi 2 év történéseit, amiben benne volt, hogy vállalkozóként csődbe mentem.
Konkrétan romba dőlt az életem, mert nem tudtam finanszírozni a fél éves zárás alatti témát, hogy ugyanúgy fizessek a boltjaim után mintha nyitva lennének....miközben minden más eu ország nemhogy elengedte a boltok bérleti díját, de még konkrét fizut is utaltak a vállalkozóknak.
Emlékszem, hogy Holland vállalkozó barátaimnak az volt a legfőbb gondjuk, hogy milyen filmet nézzenek a netflixen, míg itthon a 700ezer állásvesztő verekedett a legsza rabb melóért is, hogy a csődbe menésük, elveszített állásuk után ki tudják fizetni a rezsit és ne haljanak éhen, mivel fidesz olyan jó fej volt, hogy annyit mondott-Keresettek munkát! Nem segítünk!
A kamu kínai oltás mutyit.
A leállított rákszűrést.
A 17 ezer felmondott eü dolgozót.
A 12 év teljesen csődbe ment külpolitikáját, oroszokhoz dörgölőzést.
A betiltott sztrájkokat pl tanárok.
Szóval a közvélemény kutatók pont ezt jósolták.
Hogy sajnos az ingatagok a fideszre fognak szavazni.
Ez pedig egy katasztrófával egyenértékű, hogy még egy periódust tudjanak hatalomban maradni, mert így konkrétan a kisgyerekem jövőjét is megpróbálják majd tönkretenni egy eu, vagy nato kilépéssel, legrosszabb esetben az oroszok újra beengedésével és Magyarország 2. Belarusszá alakításával.
Te mit gondolsz erről?
Szerintem MZP-nél kellene reklamálnod és ezt halál komolyan mondom!
Nyilván ebben a helyzetben amiben vagyunk világszinten, a szerencsétlen bukdácsolása a bizonytalanok többségét egyenesen a Fidesz karjaiba lökte.
...miközben regélt az eltörölni kívánt rezsicsökkentésről, megszorításokat ígért, fizetős egészségügyet, vastagon lenézi a 8 millió vidékit, a nőket és naponta mást hadovált a "küldjünk embereket, fegyvereket Ukrajnába" majd másnap letagadta.
Ember legyen a talpán, aki gusztust kap, hogy rászavazzon, miközben még Gyurcsányt is megkapja vele a csomagban.
"De a jelen helyzet miatt mindenképp elmennek...és döbbenetes módon egyértelműen a fideszre fognak szavazni."
Konkrétan mi az a "jelen helyzet", ami megmozdította őket?
És miért pont a Fidesz felé billentette őket?
Nagyon sajnállak, hogy rossz helyzetbe kerültél.
Hatalmas igény van az Orbán-Fidesz rendszer leváltására, csak a vadul és mindenáron bárkire leváltani akarók nincsenek hozzá elegen, a mérlegelők pedig hamar rájöttek, hogy arra a kínálatra, ami van, semmiképp nem lenne jó cserélni; akkor már inkább Orbán.
Elkerülte a figyelmed, hogy az ellenzéki szavazók sem akarják azt a hat pártot; a vezető politikusaikkal az élen, meg a sok politikai zombival mellékelve. A hatból két párt annyira életképtelen, hogy még az előválasztásra sem volt képes miniszterelnökjelöltet állítani, máshoz csatlakoztak. Aztán az előválasztáson az ellenzéki szavazók, jelentős részvétel mellett, hatalmas fölénnyel, egy ismeretlent választottak meg; inkább bárki, csak ne a már kiismert pártok kiismert politikusai legyenek. Nem tudom, miért lep meg, ha nem elkötelezett szavazóknak sem kellenek azok, akik a saját szavazóiknak sem kellenek. Aztán hogy az ismeretlen is ismert lett, na ez aztán már végképp sok belőlük; a meghirdetett szeretet, társadalmi béke helyett sikerült úgy ráijeszteniük az emberekre, hogy még az is siet a Fideszre szavazni, aki el se akart menni.
(A „kamu kínai oltás” meg igen meghaladott álláspont.
Egyrészt, a legfrissebb, és már tesztelt amerikai, és más nemzetiségű fejlesztések reménykeltő, variánsok ellen is alkalmas és tartós hatású oltásanyagai is elölt vírus elvűek. Ugyanis, az új, RNS oltás kihegyezetten nagyon jó egy konkrét vairánsra, de nem általános hatású, és rövid idő után annál is erősen esik a védelmi erősségük.
Azzal is bebukott az ellenzék, hogy a kínai oltás hatástalan. Ugyanis, T-sejt immunitás vizsgálatokkal bizonyították, amit már akkor is vitattak tudósok. Épp a napokban olvastam, hogy nem alaptalanul. Ugyanis, mivel már egy ideje gyerekeket is oltanak, náluk is végeztek ilyen vizsgálatokat, hogy időben hogyan alakul a védettségük. Jött a meglepetés: náluk alig váltott ki az oltás T-sejt immunitást, viszont bizonyítottan, enyhe tünetekkel küzdötte le a szervezetük a fertőzést. Most lázasan kutatják, hogy milyen más módon lehet a védettséget ellenőrizni, mert ez a vizsgálat nem alkalmas rá.)
6.
A jelen helyzet az ukrán orosz háború.
És a rokonok teljesen benyelték az új fidesz narratívát, hogy a folyton csatázó orbán most a békegalamb...az ellenzék pedig háborúba akarja vezetni az országot.
Szerintem még a szám is kinyílt úgy ledöbbentem, hogy felnőtt okos tanult emberek bedőlnek ilyen szinten a hazúgságkampánynak.
Ezért rettentő ez a helyzet az egyoldalú médiafölény mert nincsen tér ahol fel lehetne világosítani a politikával csak felületesen foglalkozó embereket, hogy be vannak csapva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!