Az igaz, hogy az ellenzék szerint katonákat kell küldeni Ukrajnába az oroszok ellen, vagy csak Fideszes propaganda hazugság ez?
Ennek a megoldása egyszerű.
1. keress olyan bejegyzést, tartalmat, ahol ellenzéki politikis szájaból elhangzik ilyen.
2. lakájmédian keress bizonyítékot, valódit, pl videót, screenshotot az említett közleményről
3. logika, az eu nem akar ebbe beleavatkozni, van e jogköre Magyarorszagnak hadat viselni eu-s hozzájárulás nélkül?
nincs, nincs és nem
"Ezt kérdezte tőle például Gulyás Márton is a Partizán műsorában. (A hitelesség kedvéért igyekszünk szó szerint idézni, és az érintett videókat is beraktuk a cikkbe.) „Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk. Nyilván Magyarország hogyha nem Putyin ügynökeként működne Magyarország, akkor természetes, hogy a NATO tagjaként, minden módon, amit a NATO eldönt azon belül a szövetség keretein belül, mindenféle segítséget és támogatást megadhat Ukrajnának” – mondta. Gulyás konkrétan is rákérdezett: „Akár katonait is?” Márki-Zay Péter úgy válaszolt: „Hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is. De egyelőre erről szó sincs” – mondta. Felidézte, hogy Magyarország már részt vett „hasonló akciókban” Afganisztánban és a Közel-Keleten is."
„Tehát, amit a NATO tesz, azt kell tennie a magyar kormánynak is ebben az esetben” – foglalta össze a műsorvezető. „Pontosan, azt kell. A NATO közös döntéseit kell végrehajtsa Magyarország is. Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk” – mondta.
MZP azt mondta, hogy a NATO-val működnének együtt. Ha a NATO esetleg katonai beavatkozást akar, akkor abban nekünk is kötelességünk részt venni, hiszen mi is elvárjuk a többi NATO tagtól, hogy ha nekünk van szükségünk segítségre, akkor ők is támogassanak minket. Viszont a NATO bejelentette, hogy eszük ágában sincs beavatkozni, így a NATO-val közös állásponton lévő ellenzék is ugyan ezt képviseli.
Orbán szerint viszont még háborús helyzetben is a saját szövetségeseink ellen kellene fordulni, sőt, nemrég azt is ellenezte, hogy a NATO csapatokat küldjön Magyarországra.
#2, mi nem érthető abban, hogy amit a NATO megenged a szövetség keretein belül.
A NATO már elhatarolódott, hogy nem avatkozik bele...
Ennyi ésszel, ez nekem már fáj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!