Mennyi pénz kell ahhoz, hogy a középosztályhoz tartozhassak?
Hááát ez nem ilyen egyszerű.
Alapvetően a társadalmi osztályokat a kommunisták (Marx és Lenin) találták ki aa kapitalistákkal kapcsolatban. Hisz egy tökéletes kommunizmusban mindneki egyenlő, nincsenek különböző osztályok.
Szóval kicsit bicegős a dolog, és nem is kimondottan fejtették ki.
De egyértelműen nem a pénzről van szó. Persze az is számít, de elsősorban nem az a lényeg. Inkább végzettség és munka.
Amit találtam definíciónak:
" középosztály a legszélesebb körben elterjedt és túlnyomórészt a társadalomban. Vannak, akik felosztják azt felső-középosztályba és alsó-középső osztályba az egyének végzettsége és jövedelme szerint.
Azok, akik ezt az osztályt képezik, közép- és felsőfokú oktatásban, stabil és versenyképes munkahelyekben férhetnek hozzá, saját otthonukkal rendelkeznek, különféle árukhoz és szolgáltatásokhoz férhetnek hozzá, többek között az egészségügyi költségek fedezésére.
Ebbe a csoportba többek között szakemberek, kis- és középvállalkozók, kereskedők, tudósok, oktatók, vállalkozók és munkavállalók tartoznak.
Sok középső osztályba tartozó személy az alsó osztályból származik, valamint sokan, akik a felső osztályba tartoznak, a középosztályból származnak, miután nagy személyes és munka erőfeszítéseket tettek."
Forrás:
"Valamiért rengetegen félreértik: NEM a társadalom közepét hívják középosztálynak se itt, se akármelyik másik orszagban, hanem az, aki nem máról-holnapra él és egy kényelmes, anyagilag kiegyensúlyozott életet tud magának biztosítani, de még dolgoznia kell a megélhetésért hónapról-hónapra. Azért középosztály, mert a szegények és a gazdagok között helyezkedik el.
...
Szerintem a középosztály közepének a tagja egy kényelmes, de nem túl hivalkodó házban él egy jobb, de nem elit környéken, fenntart egy, de még inkább két viszonylag fiatal gépjárművet, a gyerekeit, ha akarja, az államinál jobb iskolába járatja, évente kétszer elmegy egy-egy hétre nyaralni és esetleg egyszer síelni, egy nem túl drága helyre. Havonta minimum 2-300 ezer forintot félre tud tenni, hogy öreg korára se kelljen havi ötvenezres nyugdíjból megélnie. Ruházkodása alapján középkategóriás, nem agyon hype-olt ruhamárkákba öltözik, sportol, minőségi ételeket eszik. Anyagilag nyugodt, kiegyensúlyozott, nem kell számolnia a filléreket és nem kell aggódnia, ha munka nélkül marad néhány hónapra.
...
Szerintem nem lövünk nagyon mellé, ha azt mondjuk, hogy havi 1,8-2,2 millió forint bevétel esetén él egy budapesti vagy környéki család úgy, amit középosztály közepének hívhatunk. Az aljához elég ennek a szűk fele, a tetejéhez a határ a csillagos ég. (Ha azon akarsz rugózni, hogy mondjuk sok-e egy ház normális karbantartásához havi 130 ezer (egyébként nem), gondold el, mire elég havi 400 ezer egy négytagú középosztálybeli család megélhetéséhez minden másra. Mindjárt nem lesz sok ez az összeg.)
"
Magyarországon ez a fajta középosztály sokkal szűkebb, mint máshol, a többség inkább szegényebb, kevesen meg gazdagabbak.
Röpködnek itt a számok rendesen...
A középosztálynak kéne a legnagyobbnak lennie a társadalmi osztályk közül, by definition.. bár nyilván vannak rosszabb társadalmak ahol az alsóosztály túl nagy, de ott általános megélhetési problémák vannak.
A havi 2-3 millás bevétel meg baromira nem az, amit egy átlag (azaz a skála közepén lévő) család kitermelne.
Mondjuk az is kérdés, hogy ha havi 2-3 millát keresnek, hova kerül annyi pénz, hogy havi 2-300ezret spórolnak? Mi az asszonnyal ketten 500-550et keresünk havonta és gond nélkül félrerakunk 2-300at átlagosan..
Szóval 5ös, szerintem amit leírtál az erősen a felső-középosztály már. Nyilván társadalomfüggő, de Magyarországon annak amit leírtál, elég kevés realitása van.
9 folyt.
Nem azt az új autót nevezzük középkategóriásnak amelyet egy mediánbért kereső magyar ember meg tud venni, mert az a gyerek játék kategória lenne a lidlből. Az a vw passat és társai tizenmillióért. Ugyanígy szerintem nem az a középosztálybeli aki a medián bért keresi, hanem az aki napi 8 óra munkával tudja hozni amit 8-ban leírtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!