Magyarországon aki nem akar dolgozni, vagy nem akar sokat dolgozni az egy UFO?
Nekem még kivándorolt magyar ismerőseim is vannak nem is egy brancsból, akik eredetileg dolgozni mentek ki, majd elvesztették az állásukat valami miatt aztán segélyre kerültek. Aztán úgymond megízlelték a nyugati jóléti segély ízét, hogy no lám, itt még segélyből is kényelmesen meg lehet élni, hmm. És végül nem is mentek vissza dolgozni. Van olyan is aki már 6 éve segélyből él Nyugaton, és totál normális dolognak számít ott, hogy vannak ilyenek. Nem tartják olyan nagy dolognak, vagy nagy bűnnek, mint itt a munkaalapú kelet-európai társadalomban.
De Magyarországon meg már lassan azt látom, hogy még az is lassan egy UFO aki nem akar például túlórázni. Ezért vette be olyan könnyen a társadalom a rabszolgatörvényt is, mert a többség szerint úgy látszik, hogy alap, hogy a napi 8 óra munka mellett az embernek kiegészítő jövedelem is kell valahonnan, hogy meg tudjon élni, és ez nyilván még több munkából lehetséges csak. Ahogy Orbán fogalmazott a covid elején: "Ingyen pénz? Olyan a világon nincsen."
Ezek szerint tényleg félázsiai, munkabolond, élettelen nemzet vagyunk? Aki itt nem akar dolgozni, vagy csak mérsékelt mennyiségben akar dolgozni, azt az itteni társadalom nem érti meg?
"Ahogy Orbán fogalmazott a covid elején: "Ingyen pénz? Olyan a világon nincsen."
Kérdező, Orbánnak teljesen igaza van.
A segély sincsen ingyen, azt is abban a bizonyos nyugati országban attól szedik be adóba, aki tisztességesen dologzik, és adják oda a haverodhoz hasonló alkesz munkakerülőknek meg a mihaszna analfabéta migriknek.
A legjobb példa rá Franciaország, az unokatesóm ott szemészorvos, és nagyon jól menő magánpraxisa van. Éppen mostanában akarta bővíteni, aztán a könyvelője mondta neki, hogy nem érdemes, mert egyszerűen azon a jövedelemszinten már olyan magas az adó, hogy nem éri meg a befektetés, inkább pihizzen és költse magára azt a pénzt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!