Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Magyarországon aki nem akar...

Magyarországon aki nem akar dolgozni, vagy nem akar sokat dolgozni az egy UFO?

Figyelt kérdés

Nekem még kivándorolt magyar ismerőseim is vannak nem is egy brancsból, akik eredetileg dolgozni mentek ki, majd elvesztették az állásukat valami miatt aztán segélyre kerültek. Aztán úgymond megízlelték a nyugati jóléti segély ízét, hogy no lám, itt még segélyből is kényelmesen meg lehet élni, hmm. És végül nem is mentek vissza dolgozni. Van olyan is aki már 6 éve segélyből él Nyugaton, és totál normális dolognak számít ott, hogy vannak ilyenek. Nem tartják olyan nagy dolognak, vagy nagy bűnnek, mint itt a munkaalapú kelet-európai társadalomban.

De Magyarországon meg már lassan azt látom, hogy még az is lassan egy UFO aki nem akar például túlórázni. Ezért vette be olyan könnyen a társadalom a rabszolgatörvényt is, mert a többség szerint úgy látszik, hogy alap, hogy a napi 8 óra munka mellett az embernek kiegészítő jövedelem is kell valahonnan, hogy meg tudjon élni, és ez nyilván még több munkából lehetséges csak. Ahogy Orbán fogalmazott a covid elején: "Ingyen pénz? Olyan a világon nincsen."

Ezek szerint tényleg félázsiai, munkabolond, élettelen nemzet vagyunk? Aki itt nem akar dolgozni, vagy csak mérsékelt mennyiségben akar dolgozni, azt az itteni társadalom nem érti meg?



2022. febr. 2. 13:50
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
72%
Nem lesz nyugdíja a haverodnak
2022. febr. 2. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
95%

valahogy úgy, a szocialista tingli-tangli munkamorál után most az látástól-vakulásig lett a módi


persze csak "a zembereknek", a NER uraknak nem

2022. febr. 2. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
73%
beep-beep
2022. febr. 2. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 árokpart ***** válasza:
26%
Ez nem a magyar többség csak egy kis réteg.
2022. febr. 2. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
95%
Kérdező, te hol élsz? A magyar munkamorál világi híres a semittevésről. Hm?
2022. febr. 2. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
97%
Azért azt kiemelném, hogy Nyugaton aki segélyből él azt lenézik mint valami naplopót, jogosan.
2022. febr. 2. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
94%

Én ennek éppen ellenkezőjét látom. Igaz ha culáger az ember, már a legelső évben nyugdíjba menne


https://www.youtube.com/watch?v=WqlHxI0WtMg


https://www.youtube.com/watch?v=Zt6KTxG8S60

2022. febr. 2. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

"Van olyan is aki már 6 éve segélyből él Nyugaton"


És mennyi ez az összeg? Jól elél belőle vagy azért meg kell húzni ehhez a nadrágszíjat?

2022. febr. 2. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

8-as

Nem kell meghúznia a nadrágszíjat, még 100-150 Euro-t is félretesz belőle havonta, pedig külön 37 nm-es bérlakásban lakik egymaga, jókat eszik és még alkoholista is mellé. Ráadásul nem csöves bort iszik, hanem márkásabb borokat, söröket meg töményet.

2022. febr. 2. 14:55
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
És még csodálják, hogy a migránsok oda akarnak menni. Melyik ország ez?
2022. febr. 2. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!