Miert hoztak haza nekunk Kaletat?










Mert ő nem pedofil hanem nemzetyi pedofil!
A papokat se illik bántani ha pedofilkodnak, hazahozták és felmentették mint a papokat, a védőügyvéd érve az volt hogy "jókeresztény".
Szóval mikor a kisfiadat, kislányodat megdugja ez a beteg aberrált korcs akkor nyugodj meg felmentik mert eresztényi szeretetből tette.





Kérdező, mindenkit hazahoznak, egy diplomatánál meg ez eleve elvárás.
Olyan bűnözőkről is van tárgyalás az adott országokkal, akiknek semmi köze a diplomáciához, csak kérik a saját országuk segítségét. Ezt teszik a világ összes országában. Amikor itt gázolt el gyerekeket egy brit autós, őt is otthon ültették le pedig itt folyt ellene a büntetőeljárás. Ilyenkor tárgyalnak egymással a kormányzati hivatalok és van amikor kiadják az országának a bűnelkövetőt, hogy otthon ülje le a büntetését, van amikor nem. Az adott országnak ez jó, mert nem okoz ott költséget a börtönben tartása.
Kaleta az interneten követte el a bűncselekményét, egy feltehetőleg nemzetközi pedofil hálózat részeként, nem konkrétan perui cselekmény amit elkövetett. Soha nem fogjuk megtudni, de nagy valószínűséggel segédkezett a bűnügy felderítésében és ezért volt lehetséges az, hogy hazahozzák és az is hogy ilyen legyen az ítélete. Ilyenkor bedobják a lebukott embernek, hogy ha beköpi a többieket, segít folytatni a nyomozást a nagyobb halak után, akkor enyhébb elbírálása lesz. De ezt nem tárják a nyilvánosság elé.





Mert nemzethy pedofil, szíjjgyártó "kakadu" pubi barátja, lásd mennyi megbizatást kapott tőle: "2011-től az Amerikai Főosztály főosztályvezető-helyettese volt.[6] Ezt követően a Külügyminisztérium, majd az Igazságügyi Minisztérium sajtófőnöki pozícióját töltötte be. A sajtófőnöki pozíciót követően a Külgazdasági és Külügyminisztérium Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályán vállalt munkát.[4] 2017-ben kinevezték – a 2006-os bezárását követően újra megnyitott[7] – perui magyar nagykövetség élére,[8] majd 2018-ban – Magyarország limai nagykövetségének vezetésére kapott megbízása érintetlenül hagyása mellett – megbízták a bolíviai képviselet ellátásával is."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!