A Magyar Pszichológiai Társaság szakmai állásfoglalása a gyermekvédelmi törvényről. Mit ért a szöveg "nem" alatt?
Az állásfoglalás itt olvasható: [link]
Idézet a szövegből: "Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a születéskor meghatározott nem számos esetben még biológiailag sem olyan egyértelmű, mint amilyennek első megközelítésben látszik."
Mit ért ő nem alatt?
- Ha a külső nemi szerveket, arra nem igaz, hogy ne lenne egyértelmű.
- A kromoszomális nemet érti alatta? Nem hiszem, mert ezt nem szokták születéskor megnézni.
Mit ért a szöveg nem alatt, ami biológiai, de nehezen meghatározható születéskor? Szerintem a fogalmazás nem egyértelmű. Gyanús, hogy ez a cikk inkább politikai indíttatású, mint szakmai.
Az a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi LXXIX. törvény minden csak nem gyerekvédelem. A szexualitás és a szexuális orientáció 12-16 éves kor között világosan kiderül mindenki számára. Ezt sokan megpróbálják elhúzni, letagadni, önmagukat megtagadni. Amivel önmagának árt a legtöbbet. Erről a gyerek szégyell a szülővel beszélni először. Eddig volt egy lehetősége a tanár személyében, de ezt a lehetőséget elvették. A haverok előtt szégyenli. Iskolapszichológus egyfelől kevés iskolába van, másfelől először még a "szakember" segítsége is kínos neki.
A Magyar Pszichológiai Társaság félév késéssel ugyan, de végre közzétett egy szakvéleményt a fent megnevezett törvénnyel kapcsolatban.
#2
Elnézést, de ha egy szakmai szervezetnek nem hisztek, akkor már igencsak baj van. Nem kell mindenbe bajt látni.
Emlékszem, hogy amikor tavaly év elején a "Meseország mindenkié" című könyv kapcsán felrobbanó botrány kapcsán Prof. Dr. Bagdy Emőke szexuálpszichológus asszony megszólalt és egyező véleményt mondott a kormányéval, akkor minden orgánum (egyébként a baloldaliak is) magasztalták a megnevezett szakembert. Amikor ugyanez a szakember a "pedofil törvénnyel" kapcsolatban figyelmeztetett, hogy ebből nagy probléma lehet, akkor már nem futott akkorát a nyilatkozata egyik oldalon sem.
"a heteroszexuális személyek, párok által felnevelt gyermekek közül éppen annyian válnak homoszexuálissá, leszbikussá, transzneművé (LMBTQ), mint a homoszexuális személyek, párok által felneveltekből."
Ez egyszerűen nem tud igaz lenni. A homoszexuálisok egy része nem vállalja fel a nemi identitását. Viszont ha a szülei is homoszexuálisok, akkor ez nem áll fent, mert nincs miért titkolja. Bár gondolom a kutatást végzők mertek volna mást kihozni, már nem lenne munkájuk.
Kérdező,
Ezek a szakértők azt mondják, hogy genetikai tulajdonság a nemi identitás, a biológusok meg azt mondják, hogy köze sincs hozzá. De valójában nem erről szól a két oldal vitája. Van nyugaton egy erőszakosan nyomuló csapat, akik történetesen transzneműek, azon belül a legundorítóbb drag queenek. Amerikában ezek nagyon szemtelen, óriási erővel nyomulnak. Lehet, hogy a Fidesz csak ijesztegtésre használja, de az eltagadhatatlan, hogy nyugaton nyomulnak, és ami nyugaton divat, az előbb-utóbb itt is az lesz. Aki ezt tagadja, az csak egy elvakult Orbán-fóbiás ember.
,,Amerikában ezek nagyon szemtelen, óriási erővel nyomulnak. Lehet, hogy a Fidesz csak ijesztegtésre használja, de az eltagadhatatlan, hogy nyugaton nyomulnak, és ami nyugaton divat, az előbb-utóbb itt is az lesz. Aki ezt tagadja, az csak egy elvakult Orbán-fóbiás ember."
Ennyi, minden egyéb csak finghámozás. Teljesen nyilvánvaló hogy itt is az lesz, ha hagyjuk.
A mondatrész egyértelműen a biológiai nemről szól tágabb értelemben, ami több dolognak az összességét jelenti. Én nem tudok róla, hogy lenne bármilyen rutinszerű kromoszómavizsgálat a csecsemők körében, szóval igenis lehet a kromoszóma kérdés. Illetve a nemiszerveknél se mindig egyértelmű a probléma, mert az interszex állapotnál gyakori, hogy testen belüliek az extra szervek. De igazából a külső jegyek is lehetnek ambivalensek.
ma 21:44
Prof Bagdy sok területtel foglalkozott már élete során, de nem szexuálpszichológus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!