Melyik pártra érdemes szavazni tavasszal illetve melyik párttól várható hasonló Management szemlélet az élet minden területén, szektorában mint a rendszerváltás első éveiben?
Sajnos itt már csak megszorítások fognak jönni bárki nyer is. És a legrosszabb hogy te is meg én is és sokak még brutálisan elfognak szegényedni
De majd legalább ehetsz olcsón csirkefarhatat meg lisztet
A gazdaság csak egy dolog. Pár példa:
De pl. mint tudja kb mindenki, aki nem egy pincében él, az állami oktatás egy szar. A fidesz emellé ráadásul folyamatosan lehetetleníti el azt, ami nem állami oktatás. Nekik az nem tetszik, hogy a gyerekek esetleg nem az ő általuk megírt könyvből, tanmenet szerint tanuljanak. Kivéve, ha valamelyik szent fazék iskoláról van szó.
Nincs már magántanulóság se.
A saját pártkatonáikkal feltöltött AB is elkaszálta amit összehánytak a kötelező óvodáztatásról, meg az iskolakezdésről, de semmit sem tettek, hiába kaptak határidőt a helyzet rendezésére.
Megtiltották az óvodák számára azt, hogy idegen nyelven neveljenek. Nem lehet ilyen magán ovit se nyitni. Tilos. Ugye az, hogy majd a szülők tudják a gyereknek mi a jó, meg hogyan akarják nevelni, meg majd választanak csak legyen miből, Ja hát az csak akkor érvényes, ha kamu dolgokkal kell riogatni a népet mint a gyerekek sehol nem létező nem átalakítása.
A Fidesz azt is meg akarja mondani, melyik boltba menjek. Őket zavarja, hogy olyanba megyek, ami jobb minőséget kínál olcsóbban és jobb környezetben, mert nem a kegyeltjeik boltja. Ezt úgy kívánják orvosolni, hogy megszabadulnak a versenytársaktól, hogy maradjon a drága és szar reál meg coop meg CBA.
Nézd meg a NER közeli arcokat a fizetős eü területén. Szerinted miért szántották be a magán meddőségi kezeléseket? Most mindenki nehezebben jut hozzá, ez nem az emberek érdeke volt… nem adok sok időt, ha hagyunk rá nekik megint egy ciklust, ezt is kiszervezik, hogy a köreik szedjék meg magukat belőle. Épp csak a gyerekre vágyók nem érdekelnek senkit, csak hányódnak a rendszerben…
A pénzeket az EU azért nem adja, mert már ennyire egyértelmű, hogy ellopják és ez teljesen természetes, a legmagasabb körökig érnek a szálak, hisz nem is nyomoznak, meg se próbálják. Pl. Orbàn veje ügyében inkább visszaadták a pénzt AZ ADÓFIZETŐK pénzéből, mint nyomozzanak. A vej meg röhög azóta is, mert úgy megforgatta a pénzt, azóta bankot is vett…
Az EU fog adni pénzt, nem is keveset, DE nem arra, hogy Orbán ellopja.
A Fideszre!
A rendszerváltás óta csak és kizárólag ők voltak képesek előrébb vinni az országot, minden téren.
Nem kezdek el mindent felsorolni, csak az eü-t hozom fel példának:
Az egészségügyünk úgy áll, hogy a lakosságarányosan csak három olyan ország van a komplett világon, ahol több halott van, mint nálunk. Három. Peru, Bulgária meg Bosznia Hercegovina. Ennyit érünk. Ennyit ér az eü Magyarországon, mert a fidesz szart bele 12 évig. Hogy volt? Hogy kanyarban előzzük meg Ausztriát? És ezen a szinten vagyunk. Peru meg Bulgária...
2006-ban ott verte a nyálát Orbán a tv vitán, hogy milyen szarul csinálja a kormány, hát szegény kórházak folyton el vannak adósodva. 12 év két harmad után mi is van? Várjál, hadd gondolkozzak... A kórházak UGYANÚGY el vannak adósodva! 12 év két harmadával SEMMIT nem tettek ellene. SEMMIT!
A fizetések szintjén most a végén emeltek a fizetéseken az orvosoknak, valamit közben az ápolóknak is, de nyilván nem elég, mert hiány van belőlük, pedig végezni végeznek elegen. Csak hát a szar pénz, meg a szar körülmények ugye.. nem vonzó a pálya. Na de:
Én pl. egy megyeszékhelyen lakok. Ide építettek egy szép nagy új szárnyat a megyei kórházhoz. Csak éppen a komplett kórházban KETTŐ beteghordó dolgozik, holott csak az egyik épület kilenc emeletes. Ez egy megyei kórház és KÉT emberük van, aki mozgatja a betegeket! Számolhatsz! max. 150 ezerért nem is csoda, ha nem jön más. Lehet szép az épület, de pl. nincs ki mozgassa benne a beteget, mert 12 év alatt nem jutottak el addig, hogy megemeljék a fizetést, kit érdekel ugye...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!