Komolyan ilyet mondott leendő köztársasági elnökünk, hogy "Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből"? Nem gondoljátok, hogy ez undorító?

























Ezt ezután azzal magyarázta több fidesz seggnyaló politikai elemző, hogy 2010-ben mikor Katika ezt mondta, még Gyurcsány volt a hatalmon.
Végülis igen. ,,Hatalmas" változás történt, mert a kezdő tanári bérből 1 albérletre futja meg annak rezsijére, meg talán egy kis kajára. Abból a nagyon magas 160 nettóból, úgy, hogy Debrecenben is már 100 alatt nincs albérlet, vagyis van, csak abba szerintem sok ember a lábát se tenné be, nem hogy lakna benne. Úgy, hogy szegény barátnőm is megy vissza a szülővárosába, visszaköltözik a szülőkhöz, és ha egyszer az ország 133 legbátrabb, legbecsületesebb embere úgy dönt, hogy rendezni óhajtja a pedagógus béreket, akkor talán el tud majd költözni otthonról úgy, hogy a legalapvetőbb dolgokon ne kelljen spórolni.















Ja, hát egy törölt blog az erős hivatkozás.
Az én törölt blogomban még ott volt a Nagy Fermat sejtes teljes levezetése, a Covid elleni gyógyszer receptje és a jövő heti lottószámok is.
Még a stílus se jó!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!