Amikor évről évre egyre szárazabbak a nyári időszakok, és egyre több a kártevő, akkor hogyan lehet alacsonyan tartani az élelmiszer árakat?
Meg kell szokni, hogy másféle mezőgazdaságra kell átállni. Ki kell építeni a már évek óta beharangozott víztározó és öntözőrendszert és amikor bejön az országba a sok víz az áradásokkal, hóolvadással, akkor azt a tározókba kell részben vezetni, majd onnan folyamatosan locsolni kell a termést.
Nem lesz érdemes olyan gabonákat termeszteni mint most, inkább a magasabb értékű növényeket, amiket megéri locsolni.
Ha megnézed a délebbre levő országokat, ott már évtizedek óta van olyan, hogy árnyékolók vannak a termés fölött, amiket oszlopok tartanak. tavasszal és nyár végén ezeket nyitják, hogy süsse a nap a növényeket, a nyáron meg zárják, hogy ne égjen meg a termés. Már nálunk is van ahol használnak árnyékolókat, éppen így az öntözés is egyre jobban elterjed.
Ahogy épp egy magyar cég gyártmánya az az anyag, ami a földekre kipermetezve növeli annak vízmegtartó képességét és így kevesebb locsolással is jobb maradhat a termény.
5
Csak azért kérdezem, mert más országok gazdái szintén az időjárással IS magyarázzák a drágulások okát, amiből leginkább egy dominó effektus rajzolódik ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!