Nem csalódtatok az elmúlt másfél évben korrupció+fidesz ügyben?
A kérdésem első sorban azokhoz szól, akik valamilyen morális értéket társítanak a fideszhez, illetve azokhoz, akik nagyon magukénak érzik azt a hitvallást, hogy "miért? az ellenzék nem lopna?"
Mi a véleményetek arról, hogy a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) még egy válság közepette sem tudta beszüntetni a saját korrupcióját? Amolyan, még a tolvajnak is van becsülete alapon nem kellett volna legalább tavaly visszafogniuk magukat és nem költeni százmilliárdot focira, nem offshore cégeztetni a vakcinákat, lélegeztetőgépeket, túlárazni még a nyomorult védettségi plasztikkártyákat is? Nem vagytok felháborodva, hogy még ilyenkor is ez volt az egyik fundamentális tevékenysége a kormánynak?
Nem kezdek bele abba, hogy mi mindenre másra lehetett volna költeni ezeket a közpénzeket, mert az egy kissé már lerágott csont (értsd.: meddő vita). De például a költségvetési hiány talán most nem lenne ilyen magas, az államadósság most nem lenne ilyen magas. Dolgok, amik mindenkit érintenek az átlag lakostól kezdve a kisvállalkozókon át a nagyokig.
Ellenzékieket erről nincs értelme kérdezni, mert már békeidőben is kormányváltást akartak, ergo elégedetlenek voltak, de fideszesek, ti valamilyen mértékben nem csalódtatok most?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mivel nem tartozom egyik "oldalhoz" sem, általánosságban próbálok fogalmazni.
Többezer éves "tapasztalat":
Társadalom nem létezik politika nélkül.
Politika nem létezik korrupció nélkül. (mert az a hatalom megtartásához "szükséges", a többi korrupt "ellenében". És éppen ez igazolja az alapállítást)
#2-5-6 voltam
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"A korrupció beszüntethető ideiglenesen," XD
Te valami óvódás vagy ennyi ésszel?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#1
"az általad felsorolt eseteknél nincs bizonyíték semmiféle korrupcióra"
Ez tévedés. Bizonyték van, nyomozás nincs.
A rendszerváltás előtt se volt nyomozás a politikusok ellen, de korrupció akkor is volt.
"Ha én bemegyek a boltba, én sem a legolcsóbb sört veszem meg"
Ezzel több probléma van. Egyrészt, itt nem arról van szó, hogy márkás dolgot vettek. Tehát nem a 600 forintos sör helyett a 800 forintosat.
A példád akkor állná meg a helyét, ha amellett érvelnél, hogy te is a 10 ezer forintos sört veszed meg az ezer forintos helyett, mivel nagyjából ilyen helyiértékekről beszélünk.
A másik probléma pedig, hogy látod, hogy a szomszédaid mit vettek, milyen áron és milyen eredményük volt. Ahogy látható, az EU-ban sokkal olcsóbban szerezték be, és a halálozás is alacsonyabb volt.
Tehát majdhogynem azt lehet mondani, hogy az olcsóbb lélegeztetőgép az jobb.
Harmadrészt, Hadházy szokott ilyet csinálni rendszeresen, amikor neten kikeresi UGYANAZT a modellt és megnézi, hogy piaci alapon mennyi és hogy a közbeszerzésben mennyit fizettek.
Az szokott kijönni, hogy piaci alapon olcsóbb. A közbeszerzésnek pedig pont az lenne a lényege, hogy fordítva legyen.
"a világon semmi garancia nincs arra, hogy más vezetéssel kisebb lenne"
Ez így van, azt leszámítva, hogy láttuk, hogy az mszp-szdsz alatt kisebb volt.
Milyen botrányok voltak? A nokiás dobozos ügy csak pár millió volt és az is hatalmas botrány volt.
Most meg milliárdok röpködnek.
"városháza-ügy után aligha lehet értelmes embernek illúziója"
Felvilágosíthatnál minket, ostobákat, mivel tudomásunk szerint nem adták el az épületet és nem lett vele semmivel, amivel károsították volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!