Hogy lehet már most ennyire durva a nők pozitív diszkriminációja még itthon is? Mi lehet akkor az egyenlő nyugaton??
Prohardver fórumon olvastam, hogy egy multi cég programozói állást hirdetett, és egy férfit vettek fel. Jött fentről a lecseszés, hogy miért nem nőt vettek fel, erre közölte, hogy azért, mert több hónapon keresztül egy sem jelentkezett. Jó, de akkor ezt több szinten le kell papírozni, jött a válasz.
Nyilván vannak olyan munkák, amikre a férfi alkalmasabb az erejéből kifolyólag, például nehéz fizikai munkák, ellenben olyan munkák is vannak, ahová érthető okokból nőket vesznek fel, pl. hostess.
Na de egy olyan munkakörre, ahol 100%-ban csak a szellemi készségek számítanak, és ahol egy viszonylag rövid teszttel pontosan fel is lehet mérni ki mit tud, na hát ott az ilyen teljes mértékben elfogadhatatlan.
És az a durva, hogy ilyeneket simán meglehet csinálni, soha sem lesz semmilyen következménye. Fordított esetben az index és társai hónapokig csámcsognának rajta. Vagy esetleg van valakinek ilyen tapasztalata?? De ne az olyan semmivel sem bizonyítható kamukat írjátok, hogy lenéztek munkahelyen mert nő vagyok, vagy hogy nem én lettem a főnök, hanem egy férfi, de csak azért, mert ő férfi. Aláírom, hogy egyes férfiak a férfiakat előnyben részesítik (de ugyanez legalább ilyen szinten jelen van nők részéről is), de ezek egyéni szinten mozognak, nem pedig rendszerszintű!
A kapitalizmus egyik csodája. Ezek a cégek még a zsidókat is kilós áron árulták volna Hitlernek, ha ez érte volna meg anyagilag. Most épp a női, fekete, sárga, és az LMBTQIAP "egyenjogúság" az, amivel jól lehet kampányolni, és amivel csúnyán meg lehet fogni bárkit, akire újjal mutogat a hangos kisebbség.
És nem, nem kívánom a kommunizmust éltetni, mivel ott meg vagy egyetértett az elvtárs, vagy jött a Volga. De ettől még ez a rendszer sem lesz elfogadható.
A programozó helyében én bevállaltam volna hogy transz érzelmű vagyok, és akkor az még plusz pontokat is ér (a nők csak a delfinek után következnek a sorban).
Aztán meg bizonyítsák be az okos multiék, hogy nem így van (nincs joga a családi/szexuális életedet kutatni)!
Ezen nem háborogni kellene, hanem tenni ellene, számomra teljesen egyértelmű, hogy a nemi diszkrimináció minden fajtája morálisan elítélendő és jogilag is elítélendőnek kellene lennie. IT területen belül abszolút férfi többség van, én nem is értem, hogy mennyire kell töketlennek lenni ahhoz, hogy valaki a saját fajtájának diszkriminálásánál csak kussoljon és türje.
A férfiak diszkriminálásáról nincs legyártva egy olyan forgatókönyv, mint akár a BLM, akár a feminista mozgalom esetén, amit gondolkozás nélkül lehet visszaöklendezni az előre megírt mantráival együtt tét nélkül birka módra.
De ettől függetlenül az, hogy egy férfi felvétele miatt ilyen történik egy cégnél, ez mentálisan egészséges ember számára nem szabadna kérdés legyen, hogy elítélendő és demokratikus világban nem szabadna rettegjen attól, hogy mi lesz, ha egyedül gondolja ezt így?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!