A közös ellenzéki listán a pártok nevei/logói névsor szerint vagy erősorrendben lesznek majd rajta?
Névsor szerint: DK-Jobbik-LMP-MMM-Momentum-MSZP-P
Erősorrendben: DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-P-MMM
Sehol nem találtam erre vonatkozó jogszabályt; csak arra vonatkozó van, hogy a különböző pártok és pártszövetségek szavazólapos helyét sorsolással állapítják meg.
Pártszövetségnél a sorsolásnak ellentmondani látszik, hogy a FIDESZ-KDNP 2006. óta, mióta szövetségben indulnak, mind a 4 alkalommal ebben a sorrendben szerepelt a szavazólapon. Lehetne sorsolás alapján is így, de kétlem.
Pártszövetség esetén a névsornak ellentmond a 2014-es szavazólapon az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP sorrend.
Pártszövetség esetén az erősorrendnek az egyéni jelöltek száma mond ellent, 2014-ben az MSZP 71, az EGYÜTT 20, a DK 3, a PM 11, az MLP 1 egyéni jelöltet indított a 106-ból; nem egyezik a számsor a nevek sorrendjével.
Úgy gondolom, hogy ahogyan a pártlista névsorát, szövetségben induló pártok esetén a pártnevek sorrendjét is megadják a pártok.
Úgy gondolom, megtaláltam a választ.
A választás napjának kiűzése után a Nemzeti Választási Iroda honlapján megjelentek aktualizált tájékoztatók jelölni szándékozó szervezeteknek, indulni szándékozó jelölteknek, pártoknak stb. (pl. szükséges nyomtatványok, igazolások, határnapok stb.).
Az adott nyomtatvány kitöltéséhez adott tájékoztató szerint, közösen jelölő több párt esetén a pártok neveit a kitöltött formanyomtatvány szerinti sorrendben tüntetik fel.
Tehát a pártszövetség dönt; amilyen sorrendben szerepeltetik a pártokat a beadott nyomtatványon, az NVI azt a sorrendet fogadja el és használja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!