Miért ért véget a Soros elleni kampány, sorosozás a Fideszben? Még visszatérhet jövőre?
Ma már nem hallunk Soros György terveiről, Soros embereiről, hogy állnak most, kik, mire készülnek.
Már Soros György sem nyilatkozik. Hogy van a bácsi, lehet róla tudni valamit?
Kérdező, a sorosozás akkor és azért indult be mert Soros kiállt a maga kis tervével Európa betelepítésére és konkrétan ő maga beszállt a magyar belpolitikai életbe az üzengetéseivel.
Amint abbahagyta máris nem volt téma hogy mit csinál - mert már nem csinálta.
A helyzet azóta nem változott, aki felfogta, hogy Soros milyen szervezeteket és milyen céllal fizet Magyarországon, az felfogta, a többieknek meg majd elmondjuk ismét amikor szükséges lesz.
A sorosozás azóta felesleges, mióta a DK mérhetően a legnagyobb ellenzéki párt lett
A Fidesz lényegében visszatért az utóbbi 1-2 évben a 2015 előtti mantrájához, mivel Fletó bőven elég a céljaikra, és sokkal átélhetőbb a nyugdíjas kaszt számára
Soros most nem fér bele a Fidesz lejárató hazugságaiba, mert Soros nem indul a választásokon!
Eddig Karácsonyt, Dobrevet, Jakabot kellett lejáratni mindenféle hazugsággal, most Márki-Zay a lejáratás célpontja!
Az a hülye, aki a Fidesznek bármit elhisz: egy fideszes ahol tud, ott hazudik!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!