Kérdező
Az általam elfogadható legerősebb dolgot már bevezették, van ahová nem mehetnek és bizonyos munkahelyeken nem dolgozhat az aki nincsen beoltva.
Pont, itt vége.
Hulla felesleges ezt tovább fokozni. Hagyni kell hogy bejöjjön az omikron variáns, az majd végigfertőz mindenkit és kész. Aki eddig nem akarta oltatni magát annak hiába beszélsz, hiába fenyegeted nem fogja megtenni. a kényszerítéssel csak azokat is ellenkezésre buzdítod akik amúgy az oltással egyetértenek, viszont az emberi szabadság ilyen fokú korlátozásával már nem.
Én átestem rajta 2 oltás után és rohadt kemény volt, ráadásul úgy néz ki sikerült olyan kovid szövődményt is szereznem belőle amit még évekig szenvedni fog a tüdőm.
Na most erre az oltásellenes kollégám reakciója nem az volt mint nekem és más oltott kollégámnak aki hasonlóan volt a fertőzéssel, hogy még jó hogy be voltam oltva ezért nem haltam bele, hanem hogy "látod, nekem volt igazam, felesleges az oltás és lehet hogy pont miatta voltál ilyen beteg".
majd ha visszatér a kovid karanténjából az a kollégám aki nem akarta oltatni magát még úgy se hogy elveszti miatta az állását, akkor megkérdezem, hogy megérte-e vagy megváltozott azóta a véleménye. De ha túléli, akkor annyit fog mondani, hogy nem is volt szüksége az oltásra - ha meg nem....
Ezek nagyrészét a dohányosokra is be lehetne vezetni. Másra fúnja a rákkeltő füstöt, ha szomszéd teraszáról behozza a füstöt a lakásba. Megbetegszik nagyobb eséllyel és a nemdohányos fizeti a többlet kózházi kezelés stb.
Sőt egy részét a túlsúlyosakra is be lehet vezetni vagy arra aki nem él egészséges életmódot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!