A Fidesz miért olyan pofátlan, hogy a Szájer ügy után a melegek ellen terjeszt propagandát?
#12
Ötös volnék. Látod? Pontosan azt igazolod amit leírtam. Én vagyok a homofób emberi hulladék, csak mert véleményem van és jogosan. Másfelől inkább értelmezd a részleteket, ne agy nélkül pártold a közösséget.
Egyszerűen ez egy ugyanolyan élet számomra, mint te.
Elmondjam mivel telt a hetem?
Lebetegedtem, próbáltam kijönni egy betegségből, amit annak köszönhetően, hogy jól eláztam múlthét kedden spanyol órára menet. Hétfőtől-péntekig egy online tréningen vettem részt mivel jelenleg külföldön önkénteskedek egy European Solidarity Corps program keretében.
Egyébként érettségi után én tovább mentem, nem álltam meg egyhelyen, eléggé harcos voltam a tekintben, hogy tovább tanuljak, és hogy azt tanuljam ami eléggé érdekel.
Így volt ez-az intézményi kommunikátor szakkal, majd szociológia szakkal, aminek segítségével, szintén egy félévet eltölthettem Lengyelországban Erasmus program segítségével. Utána még egy szakmát tanultam turisztikai szervező és értékesítő szakon, majd 27 évesen felmentem Budapestre, tovább folytatva az egyetemet humánökológia mesterszakon és dolgoztam mellette. Nem kallódtam el, nem lettem kicsapongó.
A meleg vidéki aktivizmusom fővonala 2016-2018 körül zajlott, ekkor nagyon sok más profilu szervezettel ismerkedtem meg különböző tréningek során, ahol közösségszervezésről tanulhattam, hajléktalanokért ügyéért harcoló szervezetek, roma polgárjogi, nők jogaiért, fogyatékkal élők jogaiért, lakhatási jogért küzdő szervezetek képviselőivel ismerkedtem meg, és ha nem lett volna ez-az aktivista szakasz az életemben, most szegényebb lennék ezen kapcsolatokkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!