Mennyi diák fertőződött már meg, mióta nem online oktatás van? Megtudható valahol?
Komoly mintára hivatkozol.
Az ezer lakosú falunkban csak érettségiző több volt, aki nagyvárosba jár; jókívánsággal, fényképpel kint voltak a hirdetőtáblákon. És nincs a faluban COVID-os. Pedig, különösen reggel, zsúfolt buszokon utaznak a diákok, nemrég még maszk nélkül. A helyi általános iskolában volt néhány „reménykeltő” eset: ha valaki nem volt jól, köhögött, az osztálytársai csoportosan rohantak a tanítókhoz, tanárokhoz, szólni, azt is kijelentve, hogy vele játszottak, ölelgették stb. Aztán a negatív teszteket lemondóan vették tudomásul: mégis menni kell a suliba. Tudom, az unokáim is nagy reményekkel jöttek, haza, hogy X.Y. biztos covidos, haza is küldték.
Szólj a polgármesternek, hogy az önkormányzati testület nyilvánítsa katasztrófa sújtotta településnek a falutokat, tiltsák meg a fertőző nagyvárosba járást, egyébként kihal a falu lakossága. Majd nézd meg, milyen arcot fog vágni.
Az egyik osztályban lett egy covidos gyerek. Akik nem kaptak még oltást azoknak karanténba kellett menniük, akik megkapták az oltásokat azoknak szigorúan oktatás van mindegy, hogy covidos vagy nem. Csak akkor kapnak felmentést, ha olyan tüneteket produkálnak, amivel nem tudnak iskolába járni.
Eddig úgy tudtam, aki covidos az maradjon otthon. Ki érti ezt?
A fertőzöttek életkoráról nincs adat. (Szerintem, sehol, nem csak Magyarországon).
Ami életkor szerint ismertetett, az a koronavírusosnak besorolt elhunytak életkora. Magyarországon, 2021. szeptember 1. óta, a 3807 ilyen elhunytból 1 fő volt a 6-18 éves korosztályból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!