A fidesz tényleg szokott lopni, mutyizni, vagy ez csak az ellenzék által kitalált hazugságpropaganda?
Ugyan már, hova gondolsz. Szegény miniszterelnökünknek semmi vagyona sincs (a nevén)!
Épp most szervezünk gyűjtést, támogassuk meg, érezze a nép szeretetét...
benzin ár nem miattuk magas, van világgazdaság, talán tanultabbnak kéne lenni egyeseknek. Fideszre nem tudták még rábizonyítan ia lopást, de mivel ezt bárki bárkire rámondhatja mindenféle bizonyíték nélkül úgy, hogy nem lehet belekötni, így ezt most könnyű felhasználni arra a célra, hogy szavazókat szerezzenek. Mindig van egy újabb valami, amit szakjóznak a médiában, most ez van soron.
Mutyi inkább a baloldalra jellemző, és midnig is jellemző volt, nem hiába hamisított adatokat, költsévetést, szerződéseket a másik kormány, csak annak nem volt ekkora viszhangja, akkor még a facebook meg a gyakori kérdések sem annyira voltak jelen. Más volt az információ áramlás.
Fidesz sokat szerez az Országnak, kár ezt tagadni. Csak az elvakult Orbán ellenesek nem látnak és hallanak semmit, sőt, inkább fizetnének magasabb rezsit, üzemanyagot is, csak ne Orbán legyen...
Kérdező
Amit az ellenzék meg a propaganda médiájuk nyomat az nettó baromság.
Ettől még tuti találni lehetne olyanokat akik vagy fideszesek vagy a fidesz alatt kapták a beosztásukat és mutyiznak meg lopnak, mert az ember ilyen, ha ott van előtte a lehetőség, akkor sokan nem állják meg és elveszik amit nem lett volna szabad. Olyan nincsen, hogy egy 11 éve kormányon levő erőnek minden politikusa, tisztségviselője makulátlan és mindig minden tökéletesen törvényesen ment végbe.
tehát az is hülye aki azt hiszi hogy itt valóban mindent IS ellopnak, meg csak korrupció és mutyi van, meg az is aki azt hiszi hogy semmit ne lehetne találni.
Ami lényeges az a mértéke és az hogy közben az ország gazdasága javul vagy romlik, az emberek élete is javul-e vagy romlik. Márpedig amikor a ballibek voltak kormányon akkor voltak hatalmas korrupciós botrányok, csalások, lopások ÉS még az ország is egyre rosszabbul állt ÉS még az emberek is egyre szegényebbek lettek, egyre több munkahely szűnt meg. Most viszont csak állítják, hogy mindent ellopnak, miközben nőtt az állam vagyona, ne eladták hanem visszavásárolták az aranytartalékot, visszavásárolták a korábban privatizált cégek egy részét, nőnek a bérek és az emberek is egyre jobban élnek meg a gazdaság is halad előre.
Ha találnak ügyet akkor azt fel kell jelenteni, ki kell vizsgálni. Mindegy melyik párt vagy oldal képviselője van benne, azt el kell kapni, le kell csukni. Viszont amikor egy jobboldaliról kiderül ilyesmi, az utána már nem lesz a jobboldali pártok, közösségek tagja. Azonban ha a ballibek valamelyikéről derül ki, még ha a bíróság is mondja ki, akkor is ott marad velük együtt, nem dobják ki maguk közül. Ez azért sokat elmond arról melyik oldal hogyan áll a törvényszegőkhöz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!