Hogyan ítéled meg erkölcsi szempontból a Fidesz lélegeztető gép mutyiját?
Amiatt nem ítélem el őket, hogy esetleg nem tudták, hogy nem lesz ennyi súlyos beteg. Egészségügyi kérdésekben jobb a biztosra menni.
Viszont azt tudniuk kellett volna, hogy ennyi gép működtetésére közel sincs elegendő egészsegügyi személyzet, nem tudtak volna akkor se ennyit felhasználni, ha valóban ennyi embernek szüksége lett volna rá. Nem, hogy ennyit nem, de ennek töredékét sem. Egy kormánynak véleményem szerint rendelkezésre állnak azok az adatok, amiből ezt tudniuk kellett volna. Ha ezt tudták, akkor minden bizonnyal valóban csak nyerészkedni szerettek volna rajta. Ha pedig nem tudták, akkor az súlyos szervezettségi és működésbeli problémát jelent.
Senki nem érthet mindenhez. Ezzel nincs is semmi baj. A baj azzal van, amikor valaki nem ért valamihez, de meg sem kérdezi a hozzáértőket, vagy ha mégis nem hallgat rájuk.
Bármelyik közepesen tehetséges sürgősségis megmondta volna, hogy milyen személyzetre van szükség egy lélegeztető gép üzemeltetéséhez és milyen mennyiség szükséges a mai rendszerben egy biztonságos ellátáshoz.
Ez nem politikai kérdés.
A világon mindenhol képesek voltak a kormányok beszerezni a szükséges eszközöket, csak mi küldtünk fürkészeket meg portyázókat, hogy keressenek kamionokról lehullott eszközöket, kerül amibe kerül. Fizettünk is nekik vastagon.
Amit el lehetett elrontották.
Túl sokat rendeltek, sőt, sokkal többet mint kellene, vagyis láthatóan nem kérték ki a szakértők véleményét, a gépek drágák voltak, Covidra közel alkalmatlanok (ezért halnak meg sokan lélegeztetőgépen), és rengeteg volt közöttük a hibás darab.
De legalább pár Fideszes jól meggazdagodott, és meghaltak több mint 30 ezren, megérte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!