Igaza van Vadai Ágnesnek?
Olyanokat állítasz, ami nincs vagy nem igaz. Kifordultál magadból. És nem tudom, hogy miért” – írja a DK frakcióvezető-helyettese.
„Eddig csöndben voltam, mert azt hittem, hogy csak egy rossz 24 órád volt. Most azonban világos, hogy nem ez a helyzet” – kezdte levelét.
Vadai felsorolta felháborodása tárgyait, közöttük, hogy Márki-Zay Péter állítása szerint gyűlöletkampányt folytat Dobrev Klára ellene, a DK a családját is támadja, valamint, hogy a Fidesz Dobrev mellett mozgósít, de ezt erősen tagadja a frakcióvezető-helyettes.
„Bántasz ellenzéki szavazót, azt mondod, hogy árulják a hazát, közben rombolod a szövetséget. Olyanokat állítasz, ami nincs vagy nem igaz. Kifordultál magadból. És nem tudom, hogy miért” – mondta.
Vadai Ágnes szerint még nincs késő, hogy visszatérjen a helyes útra Márki-Zay, ami elvezethet a közös sikerhez, de ha ez mégsem történne meg és elveszítené a közös győzelmet, akkor az ellenzéki szavazók ezt sosem bocsájtanák meg.
A hazaárulózás valóban elhangzott, és ezt MZP annyival elintézte, hogy fáradt volt és nem is úgy gondolta, (illetve előtte azt, hogy ő nem is mondott ilyet).
Aki fáradtan nem ura annak, amit mond, az alkalmatlan miniszterelnöknek.
Igen, Vadainak igaza van függetlenül attól, hogy szimpatikus-e nekem ő, mint politikus.
Nekem azzal sem lenne bajom, ha MZP markáns kijelentéseket tenne (nem változtatna a véleményemen róla), de akkor állna bele abba, hogy ő azt úgy gondolja. Mondhatnám legyen vér a pucájában, és ne hivatkozzon utána arra, hogy fáradtan nem is tudja, mit beszélt.
#5 Mindig él a remény, hogy ekkora hülyeség nem létezhet amit éppen lát valahol az ember, aztán sajnos sokszor bebizonyosodik, hogy de, van aki ennyire hülye.
MZP eddig is olyan volt, mint egy agyatlan faltörő kos, csak eddig helyben csinálta egy nem túl nagy városban. Most kikerült onnan az országos rivaldafénybe és így nem csak 1-1 kivételes megnyilvánulása látszik hanem minden mondata. Sajnos MZP tényleg ennyire hülye és ráadásul még szorgalmas is mellé.
van egy vállalhatatlan féldiktátorunk a sleppjével
egy régesrég leszerepelt ex-minisztelnökünk a sleppjével
az esélyeit már eljátszott fővárosi főpolgármesterünk
és miniszterelnök-jelöltünk, aki igazából bármit mondhat, mert ebből a mezőnyből nem nagy szám kitűnni
bazeg, milyen politikai élet lesz itt?
#3
Nekem hiába mondod, a többség nem így szavaz. Szavazhatsz Klárira, mert tetszik a programja, aztán kulcsold össze a kezed hogy mások is így voksoljanak. A fohászod süket fülekre talál majd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!