A jobboldal és a baloldal közti különbség az, hogy a jobboldal nemzetekben gondolkodik, míg a baloldal társadalmi osztályokban?
Van politikai és gazdasági jobb- és baloldal.
A gazdasági jobboldal piacpárti, a gazdasági baloldal az állami beavatkozás mellett van.
A politikai jobboldal tradicionalista a politikai baloldal progresszivista.
Nem. A baloldal újraosztasban gondolkodik a gazdagoktól a szegények javára, a jobboldal pedig abban, hogy mindenki képességei és szorgalma alapján boldoguljon, és ne vegyük el a tehetősebbektől azt, amiért megdolgoztak. Nyilván a kettő között vannak fokozatok, de ez a lényeg.
Persze a kormánypártunknak nem sok köze van a jobboldalisághoz.
A nacionalizmus egy teljesen más tengely, bármely oldali párt lehet nacionalista. Megjegyzem jelenleg épp a kormánypártunk az, amelyik képtelen nemzetben gondolkodni, inkább megpróbálja úgy beállítani, mint ha csak az ő taboruk lenne magyar.
Hát, részben igen, de nem teljesen, és a kérdésben két külön skálán lévő dolgot neveztél meg.
Inkább így lehetne mondani: a jobboldal nemzetben, nemzetállamokban gondolkodik, a baloldal inkább glibalizmusban.
A baloldal társadalmi osztályokban gondolkodik és a külömbségeket csökkenteni akarja, a jobboldal pedig vagy tagadja a társadalmi osztályok létét, vagy támogatja (pl Monarchisták, akik a nemesség visszaállítását/megtartását akarják, bár Magyarországon nincsenek sokan de pl Angliában nagyon is sokan vannak).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!