Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Külhoni magyar vagyok. Elköltö...

Külhoni magyar vagyok. Elköltöztem Magyarországra, majd onnan kivándoroltam Nyugatra. Szavazzak-e?

Figyelt kérdés

Öt évet éltem Magyarországon (azon belül négyet Budapesten és egyet vidéken Csongrád megyében).

Noha előtte már felvettem a magyar állampolgárságot, mivel világéletemben magyarnak vallottam magam. Magyar anyanyelvű vagyok és otthon is magyarországi médiumokat olvastam és onnan tájékozódtam (nem, nem csak az m1-ről).


Azonban mivel Magyarország ugyanolyan élhetetlen putri, mint más kelet-európai országok, ezért gazdasági okok miatt elköltöztem innen Nyugatra. Egyszerűen lehetetlen becsületesen munkából tisztességesen megélni (akinek van budapesti ingatlanja az könnyen beszél).


Magyarországon két tömb van: akik vakon követik Gyurcsány Führert és mindent elhisznek neki és csatlósainak. Illetve azok akik Orbán Dúcsét feltétel nélkül imádják és istenítik.


A Führer-pártiak szerint a határontúli magyarok utolsó senkiházi betolakodó ingyenélő patkányok, akiktől mindent meg kell vonni és még külön kitüntetést is kell adni a román/szlovák sovinisztáknak ha azok félholtra verik a magyarokat. (Persze ha a bevándorlók illegális afrikai vagy muszlim migránsok akkor velük semmi gond nincs)

Saját személyes élményem, hogy pár éve amikor a Bosnyák-térre mentem zöldséget venni, akkor a DK aláírást szervezett a külhoni magyarok ellen. Odamentem pusztán kíváncsiságból. Láttam, hogy zömében nyugdíjasok egymást licitálva gyűlölködtek a külhoni magyarok ellen. Akármilyen hihetetlen, de én otthon még a legvadabb szerb nacionalistáktól se nagyon hallottam ilyeneket, még a szerb Šešelj-párti ultranacionalisták is megirigyelhetik a DK szavazóit, ami a külhoni magyargyűlöletet illeti.

Szerencsére nem mondtam, hogy onnan jövök, mert valószínűleg akkor most nem lennék itt és nem írnám ki ezt a kérdést.


Azonban azokkal a magyarországi magyarokkal, akik "Londonba mentek mosogatni" semmi bajuk nincs. Noha akár évtizedekkel ezelőtt kiemntek (és nem fizetik a tébét) de semmi probléma nincs azzal ha nem itt élnek de ide szavaznak.


A Dúcse-pártiak viszont fordítva állnak a dologhoz.

Szerintük aki kimegy külföldre dolgozni Magyarországról, az már nem szavazhat. Hacsak le nem mond a magyar lakcíméről, ami nem mindenkinek az esetében lehetséges. Tehát külhoni magyar csak lakcím nélkül szavazhat. Ez pedig megkülönböztetni a külhoni magyarokat a kivándorolt magyaraktól.

Sokan még külön hergelik is a népet olyan szövegekkel, hogy "menj csak! Húzz innen hazaáruló, majd elvágják a torkod a migrácsok ott kint!"


A kettő csoport között semmilyen átjárás nincs. Mert a politikában tilos használni az agy nevű szervet. Helyette kötelező a Führert vagy a Dúcsét (kinek ki a szimpatikusabb) mindig mindenben követni.


Tehát így alakult, hogy mind a Führer mind a Dúcse támogatói által kiutált vagyok.

A Führer-pártiak szerint azért, mert külhoni magyar vagyok, a Dúcse-pártiak szerint meg mert dezertált magyar vagyok.


Szerintetek életben maradhatok?



2021. szept. 27. 02:08
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
71%

"Egyszerűen lehetetlen becsületesen munkából tisztességesen megélni"

Én pl. remekül megélek a szoftverfejlesztő munkámból és nem volt szükség Büdipestre sem költöznöm, itthonról dolgozok, a munkáltatóm 350km-re van.


"Magyarországon két tömb van"

Meg egy harmadik, akiknek nem ment el az eszük és utálják DJ Urcsányt és Csúti Orbánt is. Ők azok, akik változást szeretnének, XXI. századi politikusokat, de sajnos kevesen vagyunk.


A Fityesz azért támogatja a külhoni magyarok szavazatát, mert azok döntően rájuk szavaznak. Közülük akik örülnek a szavazati jognak és élnek vele, azok többnyire buták, mint a sejhaj. Akinek ugyanis esze van, az nem is akar átszavazni, mert felfogja, hogy őt nem érinti. A kivándorolt magyarokat meg azért gáncsolják, mert ők többnyire a Fidesz miatt mentek ki és egy élhető ország esetén szeretnének visszajönni.


Egyébként kihagytad a negyedik szavazási lehetőséget: én úgy gondolom, hogy a határon túli magyaroknak (Erdély, Kárpátalja, Felvidék, stb) meg lehet adni a kettős állampolgárságot, de ha nem életvitel szerűen élnek Magyarországon, akkor ne szavazhassanak. Ugyanígy, aki kivándorolt és évek óta ott él, évente pár alkalommal látogat haza, az ugyanúgy ne szóljon bele a dolgokba.

2021. szept. 27. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim ***** válasza:
67%
Köszönjük a külföldön élő magyaroknak, akik nem itt adóznak, nem érzik át a saját bőrükön a mi problémáinkat, hogy beleszólnak az életünkbe és kívülről megmondják, hogy majd mi lesz a jó nekünk.
2021. szept. 27. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
22%

mi kulfoldon elo --(karpatalja/ukrajina)-magyarok kooszonjuk a magyaraorszagroooll idepofazoknak akik nem itt adoznak,de beleugattnak az eletunkbe es megmondjak mit akarunk es hogyan!! coki haza ugatni!!

-ez a valaszom a fentebbi 12-esnek!!

2021. szept. 28. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
71%
#13: Én nem pofázom bele a te életedbe. Azt csinálsz ott, amit akarsz. Ellenben a két komment stílusbeli különbsége sokmindent elárul.
2021. szept. 28. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 A kérdező kommentje:

#14


Ukrajna (és egyébként Szlovákia is a Beneš-dekrétumok miatt) tiltja a kettős állampolgárságságot. Úgyhogy kb ennyire tudnak belepofázni.


Vissza kellene térni a 23 millió románokra. Az legalább megállja a helyét.

2021. szept. 28. 13:44
 16/26 anonim ***** válasza:
49%
Én a helyedben abszolút nem foglalkoznák a mocskos magyar politikával. Inkább próbálnám elfelejteni még az országot is, nem hogy az ilyen hatalom- és pénzéhes egoista vezetőket, akik szinte akármire képesek, hogy ők kerüljenek az ország élére!
2021. szept. 30. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:

14-es!

megis ti jartok -(pl tusnadfurdore)-ki pofazni es nem mi hozzatok!

2021. okt. 1. 06:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
41%
Szerintem aki nem itt él, nem itt senyved, és nem fizet ide egy petákot sem, az ne szavazzon. Én se verem magam, hogy miért nem szavazhatok pl. Belgiumban, mert nem élek ott. Az már már tészta, hogy én itt élőkémt sem fogok szavazni, mert felesleges, ez az ország élhetetlen bárki nyerjen.
2021. okt. 2. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 A kérdező kommentje:

#19


És aki itt él, de segílybű él és soha életében nem dolgozott és nem fizetett be egy petákot sem az szavazhat?

2021. okt. 2. 19:05
 20/26 anonim ***** válasza:
Nem, nekik sem kellene szavazati jogot adni ugyanúgy, mint azok esetében, akik már nem itt élnek. De sajnos egyik rétegtől sem fogják elvenni ezt a jogot, úgyhogy kár is marakodni a témán.
2021. okt. 3. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!