Ki lehet adva az orvosoknak, hogy felnőttnek kerüljék az immunitási igazolvány kiadását?
Az elején még aki tüsszentett egyet, egyből covidos volt.
Most meg már második ismerősömnél vannak nagyon hasonló tünetek, az egyiknél a nála élő kiskorú lánya covidos volt, és ő is ugyanakkor ágynak esett, a másik tipikusan nem érzett szagokat, megfázás szerű tünetekkel volt dokinál.
Mindegyiknél kitalálták, hogy az “á nem covid”.
Ez mi?
EZeknek a fizetett bohócoknak sokminden kivan adva,hivatalosan.
Többek között hogy az embereket próbálják meg rávenni az oltásra, kemény fejpénzt kapnak utána.
Volt erre két ember is,aki az oltás másnapján meghalt.Rokonok mentek a háziorvoshoz, hogy miféle mérget javasolt ő, amiatt meghalt a két ember?
Erre ő!
Aláírták önként hogy vállalják.
Úgy tudom az egyik esetnél a doki épphogy betudott ugrani a kocsijába és elhajtani, mert a villanykaró tetejére rakták volna fel, ha ott marad.
“ Az igazolványt nem az orvos adja ki. ”
Viszont ő mondja meg hogy covidos voltál-e. Így már össze tudod rakni?
“ Ha igazolvány kell, irány az oltás.”
Eddigi ismereteid alapján gondolom akkor az sincs meg, hogy x ideig nem lehet utána oltani.
Egy másik utazó ismerősömet viszont a reptéren fogtak meg pozitív teszttel, és után kicsit dögrováson volt, na ő pl. Nem olthatott hónapokig.
Csak ez másik országban volt.
5 nem hinném hogy ismerjük egymást.
Szerencsére.
#7 Értelmetlen a kérdésed, ezért csak találgatok hogy miről is akartál volna kérdezni.
Most is teszteltetik aki olyan tüneteket mutat, ami kovidra jellemző. Az orvos csak elküld tesztelésre, nem ő dönti el hogy kovidos vagy-e, ő csak megmondja a teszt eredményét az egészségügyi rendszerbe érkezett adataiból.
Korábban mindenkit táppénzre küldtek a járványveszély miatt, hátha kovidos, de csak arról mondták ki hogy tényleg az akit teszteltek is. Én is voltam beteg tavaly mint a gyerekem, de mivel csak őt tesztelték, így róla mondták hogy valóban kovidos, én csak mint hozzátartozó voltam karanténban.
Nagyon sok másik betegség is van ami hasonló tünetekkel jár, pont ez a baj. Ráadásul most allergia szezon is van. Most éppen úgy lehet menni tesztelésre ha valaki tüneteket produkál, és éppen úgy van orvos aki béna és nem azt teszi amit kellene, mint korábban is volt.
Az igazolvány részt egyáltalán nem értem, mit akarsz vele és hogy kerül ide? Ha beteg vagy és olyan tüneteid vannak, küldesd el magad tesztelésre az orvossal! Ha pozitív az eredményed akkor majd lesz védettségi igazolványod is utána.
8: írtam, hogy nem rólam volt szó.
Írtam, hogy 2 ismerősömről volt szó. Egyiknek a vele élő lánya covidos volt. Nekem hihetetlenül hangzik, hogy ő véletlenül pont akkor fázott meg, vagy valami, és nem kapta el ezt a veszélyes betegséget, amikor otthon nem jártak szájpelenkában.
A másiknak csak tünetei voltak.
“ Nagyon sok másik betegség is van ami hasonló tünetekkel jár, pont ez a baj. Ráadásul most allergia szezon is van.”
Még életben nem volt szaglás és ízlelés-vesztésem. De van a családban allergiás is, neki sem volt.
A tesztelés menetéről fogalmam sincs, még sosem teszteltettem.
#9 Én voltam beteg, a gyerekemnek volt szaglás vesztése - innen tudtuk hogy covid. A többi családtagunk nem kapta el, az egyikük folyamatosan megfázásos tünetet mutatott, mert akkor is allergia időszak volt.
Még mindig nem világos MI A KÉRDÉSED?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!