Jól érzem, hogy egyedül a fideszeseket zavarja Karácsony Gergely személye?
"-Életében nem ült még tömegközlekedésen, de szerinte az sz@r"
Ilyen ember nincs, maximum a felső tízezer tagjai közül, akiket csecsemő koruk óta sofőrös autó visz ide-oda.
A helyi,helyközi tömegközlekedés sz_r.Csúcsidőben heringparti van, nyáron melegek a járművek, télen hidegek és sok rajta az igénytelen ,"szagos" ember is.
Magyarországon az emberek 98 százaléka diákkorában tömegközlekedést használ.
Én is így tettem, de amint tudtam vettem autót, mert azalatt a tízenX év alatt baromira megutáltam a tömegverekedést.
Ez a tömegközlekedés annak való, aki idős,diák, valamilyen oknál fogva nem lehet jogsija, nincs pénze autóra.
Ez nekik lett kitalálva.
#23
Dehogy jó. Voltál már más európai városokban. Frankfurtban legalább 20 metro vonal van, es fele akkor sincs mint Budapest, ahol 4 van.
A belvárosban valóban nem rossz a tömegközlekedés, már úgy értve, hogy ott egész jó az összeköttetés, a mocsokról és az "utazóközönségről" inkább ne beszéljünk.
Viszont agglomerációból vagy a külső kerületekben pocsék. Pl. Dunakesziről Óbuda tömegközlekedéssel majdnem 1 óra, mert többször át kell szállni. Pedig kilométerben nem sok. Kocsival ez 15 perc. Ehhez jön, hogy 10 ezer a bkv-bérlet és akkor csak azt vetted meg... Nincs tapasztalatom a külső kerületekről, de hallom, hogy máshol ott is hasonló. Persze, hogy kocsival megy az ember.
Tarlós alatt is ez volt, de Karácsony aztán végképp nem fogja tudni ezt megoldani.
#28
Jó lenne, ha az agglomerációt nem vennéd bele a budapesti közlekedésbe. A MÁV hibája, hogy az elővárosi közlekedés kaki, és minden vonalon van valami borulás szinte minden nap. A HÉV-ek ezzel szemben szinte mindig jól járnak.
Dunakeszin semmilyen BKK által üzemeltetett járat nincsen, így értelmetlen a felvetés is.
Itt nem arról van szó, hogy milyen király a Békásmegyer-Havanna lakótelep összeköttetés, mert nyilván nem az, hanem arról, hogy a belvárosban minden esetben gyorsabb a tömegközlekedés, illetve a külső kerület - belváros viszonylatban pedig minimum versenyképes, de inkább gyorsabb a tömegközlekedés.
A másik, hogy mindenki úgy állítja be, hogy a bkv-n csak és kizárólag csövesek utaznak :D
Hát nem tudom, elég régóta bkv-zok napi szinten, de ha járatonként van 1 kétes személy, akkor sokat mondtam. Persze nem mindegy, hogy a 28-as villamoson utazol este 11-kor, vagy éppen az 5-ös buszon Pasarét felé. Metrón szinte alig látni, busz villamos pedig elvétve..
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!