Azok a Fidesz-KDNP szavazók akik kínai vakcinával oltatták magukat, miből gondolták, hogy Kína minőségi vakcinát tud előállítani?
Az USA-nak, Nyugat-Európának és Oroszországnak van tapasztalata gyógyszergyártás és immunológia terén. Kínának nincsen. Kínában még a mai napig vannak olyan tartományok/régiók főleg vidéken ahol még a nyugati orvoslás is kínai nekik. A keleti orvoslás pedig ősi de elmaradott. Abban nem tekintik külön a szerveket mint máj, vese, ők ezt nem ismerik. A testet egy egységnek tekintik amit egy chi nevű életerő működtet bizonyos energiapályákon.
Tehát teljesen elavult. Sosem gyártottak még nyugati minőségű gyógyszert, sőt semmit. A saját hagyományos élelmiszerein kívül nagyjából semmi saját innovációt nem állított még elő Kína, csak amit a német, amerikai nagytőkés gyárak odavittek, azokat koppintották néha, ennyi.
Orbán fanatizmuson kívül mi más oka lehetett annak, hogy valaki kínai vakcinával oltsa magát, amikor ezek a tények közismertek?
Nem gondolom, hogy az úgynevezett hagyományos kínai orvoslásnak sok köze lenne a vakcinához... :))
Én amúgy a kínai oltást választottam önként. Nem vagyok fideszes, ennek semmi köze a politikai irányvonalhoz. Ha a munkám bizonyos részét nem tették volna függővé az oltási kártyától, akkor be sem oltatom magam. Nekem most az számított, hogy minél kevesebb mellékhatása legyen (közeli és hosszútávon egyaránt), ezért kikérdeztem néhány orvos ismerőst, akik ezt mondták. Illetve én is ezt tapasztaltam, hogy ismerősi körökben más vakcináktól sokkal komolyabb mellékhatások lettek (nem mindenkinél, de egyáltalán nem kevés esetben).
Szerintem lehet erről vitatkozni, de nem érdemes. Mindenkinek a maga egészsége és mások a preferenciák. Én fiatal vagyok, nem félek a covidtól, ha elkapom, hát elkapom. De mondjuk egy krónikus beteg vagy idősebb nyilván nem így gondolkodik.
Kicsit többen vannak a kínaiak, mint Európa+Usa.
Lehet, mégsem annyira szar az orvoslás?
Egyetlen ország, aminek a Holdon és a Marson is van működő robotja és készül az űrállomasuk.
Telekommunikációban szintén az élen.
Kicsit lemaradtál.
"Kicsit többen vannak a kínaiak, mint Európa+Usa."
És? Attól h szaporák még nem jelent semmit..
"Egyetlen ország, aminek a Holdon és a Marson is van működő robotja és készül az űrállomasuk.
Telekommunikációban szintén az élen.
Kicsit lemaradtál."
Mármint a sok másolt/lopott nyugati technológiára gondolsz,mert azokat rohadtul nem ők találták ám ki...
Az usának is van sőt még embert is küldtek többször a holdra,akkor az ő vakcinájuk a jobb?
Mellesleg a csoda komcsi kínai fertőből ered ez a kovid szarság is...
- mert ami oltást eddig életemben kaptam az mind a hagyományos eljárással készült
- mert több 10 millió kínait beoltottak vele és semmi bajuk sem lett (SinoPharm)
- nem vagyok fideszes a másikat azt se tudom milyen párt, a lényeg hogy nálunk a faluban két választás volt, SinoPharm vagy AstraZeneca. Így SinoPharm lett.
#9
Beszélgettem a témáról egy virológus, volt évfolyamtársammal.
Elmondta, hogy az antitest vizsgálatokon a különböző vakcinák különböző értékeket mutatnak.
A pfizer esetében többnyire több ezres adatokat produkáltak a vizsgálati anyagok, a többi vakcinánál 100-as nagyságrendű ez az érték, ami az idő multával folyamatosan csökken.
Tehát az, hogy a "védettség 4 hónap után a felére csökken", természesetes.
Ezzel együtt az alacsonyabb védettségi mutatók esetében is a szervezet immunrendszere "emlékezik", így bizonyos védettséggel rendelekezik a fertőzés ellen.
A kínai vakcina egy hagyományos módon készült vacina -előlt vírusból készül, ami jó esetben a legtöbb mutáció ellen is védelemet nyujthat.
A többi vakcina a vírus tüskefehérjéjét juttatja be különböző módszerekkel a szervezetbe. Ezek a jelenleg ismert vírusmutációk ellen fokozott dvédelmet nyújtanak. Nem hiába kísérleteztek több, mint tíz évet a technológiával.
Hagyományos technológiával keszültek az infuenza elleni vakcinák. Ezeknél is csökken az idő multával a védettség, de elsősorban a minden évben megjelenő új mutáció okozza a problémát. Ezek ellen készülnek az újabb és ujabb influenza vakcinák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!