Van párt a világon mi a fidesznél is jobban a pszichológiai túlkompenzálásra épít?
Túlkompenzálás az amikor az ember valamit nem szeret magában akár tudat alatt, ezért az ellenkezőjét hirdeti magáról, sőt néha gyűlöli azokat akik olyanok mint ő, csak felvállalja.
Pl
-fideszesek nagy jobboldalinak hirdetik magukat, kommunistáznak mindenkit aki nincs velük, miközben egy Rákosi-Kádár hibrid rendszert épít a párt, és a felszínen (horthysta kb) kívül csupa a fent említettek által művelt dolgot csinál, erősen komcsi (!=kommunista) módszerekkel, is a komcsi pártban nevelkedett párttagokkal, évtizedek során folyamatosan leszavazott ügynökakta nyilvánossággal...
-kereszténynek hirdetik magukat pedig semmilyen keresztényi irányt nem tartanak be (főként a "ne lopj"-al vannak gondjaik) hacsak az inkvizíció szerű irányt nem vesszük annak...
-homoszexuális ellenesek, miből látszik, és tapasztalható is az RSZ csatornán, hogy ennek hátterében főleg a látens homoszexualitás áll főként, hogy gyűlölik a saját elnyomott hajlamukat
-migránsoznak, miközben a fél család a "hanyatló nyugaton"-él valamiért, migránsként...
-sikert mutatnak a sikertelen, életcélra szomjazó szavazóinak, és mindazokat, hogy eddig elnyomták őket,és amúgy kiváló emberek.
Hát hogyne kérnék számolni a kereszténységet a fideszen, ami folyamatosan a kereszténységről papol, miközben a fidesz politikusok yachton kokózva múlatják az időt prostikkal, közpénzből (ez hány parancsolatot is szeg meg?), ha épp nem egy meleg gangbangen vesznek részt, az állatok kedvtelésből való gyilkolása után :)
Tudsz példákat mondani hogy ki tekint halálos gyűlölettel A keresztények iránt? A muszlimoknál vannak ilyenek igen.
Önellentmondás eléggé jellemző a fideszre is hiszen gyakorlatilag az egész egy önellentmondás :)
12
Akkor kérjük számon az ellenzéken is a valódi ellenzéki munka hiányát :D
Bár nem rendelkeznek önkritikával, szóval lehet most túl merészet írtam :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!